Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

A Mary PopKids frontemberének kutyanevelési tanácsai

Szerző:
Szabó Anna
Bártfalvi Sanyi, a Mary PopKids frontembere soha nem akart kutyát magának, de az életet nem lehet kiszámítani, és így nála is közbeszólt a szerelem, hiszen két és fél évvel ezelőtt akkori barátnőjének unszolására vette meg Duggyt, a fekete mopsz kutyust, akkor még ajándékként. Majd amikor barátnőjével szétváltak, bebizonyosodott, hogy Sanyiból igazi jó „apa” vált és a „kis Hurka” – ahogyan Sanyi hívja - felügyeleti joga végül nála maradt, most pedig már nem is érti, hogyan tudott eddig kutyus nélkül élni.

 

„A mindennapok eléggé stresszesek, így amikor hazatérek, mindig örömmel és rengeteg szeretettel vár Duggy. Rengeteg pozitív energiát ad. Természetesen amióta belépett az életembe, visszavettem a „rocksztár” életmódból, hiszen felelnem kell az ő életéért is” – meséli Sanyi, aki most néhány tippet is adott arra vonatkozóan, hogyan neveljük mopszunkat.

Gondoskodj a megfelelő felügyeletről!

„Ma már a reggel 8-as kelés - ami megjegyzem halálosan nehéz volt eleinte - teljesen átlagos, sőt még van a délutáni és az esti séta is. Gondoskodom arról is, hogy koncertek alatt legyen Duggy-sitterem, aki vigyáz rá, van egy fiatalokból álló csapat, akik az albérletükben bármikor örömmel fogadják a kis cukimat.”

Figyelj, nehogy elhízzon!

„Nyilván a napi 6 km séta alap. Amikor bringára pattanok és nincs nagyon meleg, akkor fut mellettem a kis „tudóskutyám”, mivel pontosan tudja, mikor kell megállnia, vagy futnia ezerrel. Emellett van otthon egy kutyatrénerünk, akivel rengeteget edz a kutya pl.: fekve nyom 12 kilóval, és hasizmozik” - meséli nevetve Sanyi, aki azért hozzátette, hogy most tényleg készülnek egy nagy megmérettetésre, mert augusztus 30-án indulnak a II. FRISKIES Családi Futamon, a Városligetben, a Napozóréten, ahol a dobogóra hajtanak.

Vond be a mindennapjaidba a kutyust!

„Sokszor elviszem magammal ebédelni vagy tárgyalni, ha épp a zenekaromnak szerzünk szponzorokat, mert akkor alapból pár nullát hozzátesznek az alapösszeghez, szimplán csak a Duggy-nézése miatt” – viccelődik Sanyi. „Persze vannak olyan helyzetek, amikor kicsit megfagy a levegő, ha Duggy rossz fát tesz a tűzre. Egyszer bevittem megmutatni Karányi Daninak a kutyust az irodájába, és ő elkezdett vele játszani. Minden rendben volt, addig, míg Dani fel nem emelte Duggyt, hogy rámosolyogjon, mire Duggy egy akkorát hapcizott Dani arcára, hogy hosszú percekig kellett őt törölgetni.”

Etesd rendesen!

Igyekszem nagyon odafigyelni arra, hogy Duggy mindig a neki megfelelő eledelt kapja, ezért táppal etetem. Persze sajnos néha összejön néhány nem odaillő falat is. A szégyenlistánkon szerepel távirányító, műanyag kacsa, szappan, zokni és még egy ajtó fele is. Szerencsére egyiktől sem lett semmi baja.

Tanítsd folyamatosan!

„Próbálom tanítgatni Duggyt, de szerintem semmit sem tud biztosan addig, amíg meg nem látja a jutalomfalatot. Utána egy hiperintelligens kis jószág lesz egy csapásra. Tudja azt, hogy „ül”, illetve azt, hogy „marad”. Sajna még csak ennyit. Most azon dolgozunk, hogy meg akarom tanítani arra, ha lelövöm két újjal és azt mondom”BANG”, akkor dőljön el és tetesse azt, hogy halott.”

Legyél szigorú!

„Na jó, be kell vallanom, hogy mivel nem szeretem, ha engem is korlátoznak, így neki is mindent szabad (tipikus rossz apa vagyok, leszek). Feljöhet az ágyra és rágcsálhat mindent (persze üvegszilánkot és kézigránátot nem).”

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL