Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

Így kezeld a kutyát, ha megfázott

Szerző:
Szabó Anna
Bizony az ebadta kis állatoknál is előfordulhat, hogy meghűlnek. Azonban, ha tüsszögést, köhögést, orrfolyást tapasztalsz nála, akkor még egyáltalán nem biztos, hogy a hidegben hűlt meg, lehet, hogy ő is elkapott valamiféle fertőzést.

 


A fiatalabb kutyáknál éppúgy okozhatja a nyitott ajtó, a fekvőhely nyirkossága, vagy a fagyi-evés, mint az ember gyerekeknél. De azzal sem árt tisztában lenni, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – nem védi meg őket minden időjárási viszontagságtól a bundájuk, vagyis testük jelentős lehűlése az ő életüket is veszélyeztetheti.

 

Kölyök eb, alacsony hőfok

Ráadásul az újszülött ebeknek még csak nagy hideg sem kell a kihűléshez, eleve magasabb a hőigényük gyenge szőrzetüknek, hiányzó védő, bőr alatti zsírrétegük miatt. Ezekhez a tényekhez hozzáadódik még a kevés mozgás, a lassúbb anyagcsere. A folyamat innentől kezdve már egyszerű: jellegzetes halk nyöszörgő hangot ad, még kevesebbet mozog, míg végül teljesen elhallgat. Két hónapos koruk körül már szinte izgágává válnak, többet is esznek, így egyre több zsír szabadul fel szervezetükben, vagyis egyre kisebb szinten fenyegeti a kihűlés veszélye.

***

FELHÍVÁS!

Ments meg egy állatot, ments meg egy lelket!

Ki ne hallott volna a kutyákat, és más kisállatokat érintő rossz bánásmódról? A menhelyeken összezsúfolt állatokról? Ezekre az állatokra többnyire nagyon rossz állapotban, legyengülve, kiéhezve találnak rá. Hűségükért cserébe nem ezt érdemelnék. Mi segíthetünk, ha velünk, a Női Portállal tartasz!

Segítenél ezen a kís árván?

Amennyiben módodban áll egy kis száraztáppal, konzervvel, vitaminnal, vagy egyéb kutyafelszerelési cikkel segíteni, mi eljuttatjuk a szerencsétlenül járt árváknak. A felajánlásokkal, vagy egyéb segítség nyújtással kapcsolatban légy szíves, írj a szerk@noiportal.hu
e-mail címre!
 

Köszönjük!

 

*****

Szabadon, kutyaházban

Bármennyire fitt és egészséges legyen is a kutya, ha szabadban tartott, akkor is száraz, esőtől és széltől védett hely kell neki. Minimális odafigyeléssel megteremthetőek: a kutyaház bejárata ne essen egybe a széliránnyal. A takarók, meleg plédek jó megoldást jelenthetnek, amíg száraz idő van, de gondolj csak bele, mennyire átáznak esős időben. Neked sem tenne jót, ha hűvös, nyirkos fekhelyen kellene aludnod, valamint nem éreznéd magad jól szigetelés nélküli lakban sem.

 

Ha már baj van…

A kutyánál nátháról ritkán esik szó – még a szakirodalomban is – ettől függetlenül nem árt komolyan venni, mert súlyos következményekkel járhat. Ha a kutya a megfázás tüneteit produkálja – vagyis trüsszög, köhög, lázas –, annak hátterében többnyire az immunrendszer legyengülésével kapcsolatos egészségügyi problémák állnak. Ezekben az esetekben sokszor megkérdőjelezhető a gazdi gondossága: az erős immunrendszerű kutyus nem kapja el ugyanazt a betegséget, mint az alultáplál, gyenge állóképességű társa.

A megfázás tüneteit produkálhatja akár bélférgesség, vagy más mikroorganizmusok. A csekély energia- és folyadéktartalék miatt gyorsan romolhat az eb állapota, éppen ezért kell minél hamarabb orvoshoz vinned, az időben megkezdett kezelés gyorsasága életet menthet. Régi kutyások joggal rettegnek veszélyes vírusok okozta szopornyica és a kennelköhögéstől.

Az sem ritka eset, hogy a felső légúti fertőzés tüneteit eb és gazdája egyaránt produkálja. Általában az embertől terjed tovább a kutyára ilyenkor a betegség, tehát még véletlenül se hibáztassuk a kutyát. De ebben az esetben is szigorúan tilos a gazdinak beadnia hőn szeretett kedvencének a jól bevált házi szereket. Ha időhiány miatt nem tudod elvinni orvoshoz, akkor inkább zárd ki a lehetséges veszélyforrásokat, tápláld és itasd többet, hogy a szervezete jobban tudjon védekezni.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL