Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

Így rendezd be az akváriumot

Szerző:
Szabó Anna
Ki ne szeretett volna életében legalább egyszer halat tartani? Igaz, a Feng shui is erre bíztat minket, de mi most inkább a praktikus oldaláról közelítjük meg a dolgot. Következő cikkünkből azt tudhatod meg, milyen legyen az akvárium.


Az első döntést mindig a választásnál kell meghozni. Ugyanis a méret valóban a lényeg lehet, mert egyáltalán nem mindegy, hogy például egy 500 literes akvárium végső súlya a 7-800kg-ot is elérheti, és legalább egy négyzetméternyi helyet elfoglal a szobában. Így egy kis lakásban több mint valószínű, hogy majd állandóan kerülgetni kell. Persze sokkal szebb lehet egy nagyobb darab teli mutatós halakkal, de azért fontoljuk meg a méretet, nehogy a „kabátot a gombhoz” hibája essünk.

 

Hogyan rendezd be az akváriumot

Az akvárium kiválasztása és felépítése – a kövek megtisztításától a berendezésig – hosszabb leírást igényelnének, ezért ezzel a későbbiekben foglalkozunk majd. De néhány alapvető szabályt, a tisztaságon kívül, ismertetünk. Általános szabály, hogy egy átlagos méretű díszhalnak 3-5 liternyi víz kell. Soha ne feledkezz meg az algaevőről se!

Többek között tartsd azt is szem előtt, hogy minden halfajtának legyen közel azonos a hőmérséklet-igénye, és mindegyik ugyanolyan keménységű, színű vízben érezze jól magát. Olyat sem árt figyelmen kívül hagynod, milyenek az alapvető jellemvonásai: például a rajban élőket ne egyedül magányosan, vagy legfeljebb párban tartsd, míg a nyugis halakat még véletlenül se társítsd ragadózó fajtákkal.

 

10 lépésben az ideális hallakért

Az akvárium megfelelő higiéniája nem feltétlenül jelent egyet a vegyi tisztítással és bonyolult több órás tevékenységgel, de a mindennapos gondoskodás elengedhetetlen.

1. A legyen optimális a víz hőmérséklete.

2. Szellőztess rendszeresen – mesterségesen vagy a halak létszámának csökkentésével, ez szükséges ugyanis a kellő oxigénellátáshoz.

3. Ne tarts túl sok halat egy helyen: a nagy tömeg a halak esetében is stresszhez, végül pedig testi betegségekhez vezet.

4. Az akváriumba soha ne helyezz éles tárgyakat, mert ezek olyan sérüléseket okozhatnak, melyek akár annyira is felülfertőződnek, hogy belepusztul a hal.

5. Vannak olyan hal fajták, melyek egyszerűen nem viselik el egymás társaságát. Ha nem vagy jártas a témában, akkor kérd ki az állatkereskedés eladójának a véleményét, hogy passzol-e az új jövevény a már meglévőhöz.

6. Élő táplálék esetén mindig gondoskodj a megfelelő tisztításról, de ez esetben is kerüld a vegyi anyagokat.

7. Ritkán változtasd meg az akvárium helyét, ők sem szeretik a túl sűrű helyváltoztatást.

8. A mérgezés is nagy veszélyforrás lehet, mint például a fémvázas medencék glittszigetelése, vagy az állandó dohányfüst.

9. Rongálhatja a halak egészségét továbbá, ha az elhullott társaikat vagy az ételmaradékot a lakhelyükön hagyod.

10. A vízcsere kulcskérdés az egészséges életükhöz, ezért ne hanyagold el.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL