Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

Legapróbb kedvenceink - a rágcsálók

Szerző:
Szabó Anna
Nem minden szülő engedheti meg gyermekének a kiskutyát vagy kiscicát. Ilyen esetben egy rágcsáló beszerzése is jó megoldásnak tűnhet. Na de melyek a legnépszerűbbek és mennyire kedvelik a gyerekek társaságát? Ennek jártunk utána.

 

Szinte minden gyerek életében eljön az az időszak, mikor elkezd vágyni egy házi kedvencre. Ilyenkor a kis lurkók mindent képesek bevetni, csak hogy elérjék a céljukat. Talán a leghatékonyabb módszer ilyenkor, amivel már volt szerencsém egy könyv sorait olvasva is találkozni, hogy elkezdi emlegetni a gyerkőc, mennyire vágyik egy kistestvérre. Néhány héttel később a szülei (ha szerencséje van…) egyszer csak hazaállítanak egy kiskutyával/kismacskával, csak hogy jobb belátásra bírják. A kisállat egyébként is a gyerek előszobája, ahogy mondani szokás, nemde?


Akármilyen ok miatt is döntenek a szülők az állattartás mellett, szembesülniük kell néhány problémával. Persze vannak kivételek, hiszen állatbarát szülők is léteznek, akik valamikor valószínűleg egyébként is szerettek volna venni egy házi kedvencet, de a gyerek kérése kissé meggyorsítja a folyamatot. A többségre viszont az jellemző, hogy alaposan át kell gondolnia ezt a kérdést.


Hiszen egy kutya vagy cica beszerzése esetén számolni kell a mindennapos teendőkkel, és a megfelelő élettér biztosítása is elengedhetetlen. Például egy panellakás önmagában is felvet korlátokat, hiszen mondjuk egy német juhászt (kivéve, ha nem visszük le naponta hosszú időre sétálni) nem szerencsés ilyen helyen tartani. Egyébként sem viseli el mindenki a lakásban az állatot, még a gyereke kedvéért sem, ami tökéletesen érthető.


Ezen kívül számolni kell azzal is, hogy egy kutya vagy cica (legalábbis jó esetben…) minimum 10 évet él, ez idő alatt pedig a gyerekek bizony felnőnek, és elköltöznek otthonról. Onnantól kezdve, hacsak nem rögtön saját lakásba költöznek, életvitelük és körülményeik nem teszik lehetővé, hogy magukkal vigyék az állatukat. Legalábbis nem sok kutyát láttam szaladgálni kollégiumban… De a bérelt lakásokban sem megengedett az esetek többségében. Az előrelátó és kevésbé állatszerető szülők már csak ezért sem akarnak beleegyezni a dologba…


Mit tehetnek hát a kedves szülők, ha nem szeretnének a kutya/cica projektbe belevágni? Egyértelmű, hogy keresnek valamit, ami legalább egy kicsit hasonló, lehet simogatni, kevesebb törődést igényel, és mondjuk ki, általában nem él annyi ideig. Itt jönnek képbe az apró, aranyos szőrgombolyagok, vagyis a rágcsálók.


Egyik legnépszerűbb kisemlősünk – a hörcsög


Elsőként a hörcsögökről ejtenék pár szót. Közülük talán mai napig az aranyhörcsög a legismertebb. Ezek az állatok nem igényelnek sok törődést. Huzatmentes, napsütéstől védett, faforgáccsal bélelt terráriumban érzik jól magukat. Komfortérzetüket érdemes kis kuckóval is növelni, ahová elbújhatnak (pl. faház), emellett nem árt egy mókuskereket is beszerezni, ahol kimozoghatják magukat.


Éjszakai állatnak mondják őket, ezért nem örülnek különösebben, ha a gyerek délután nekiáll velük játszani, ilyenkor vigyázni kell, nehogy megharapják frusztrált lelkiállapotukban. Kisgyerek mellé (legalábbis szerintem…) egyébként sem valók, már a méretükre való tekintettel sem. Saját tapasztalatom velük, hogy eltűrik a simogatást, de azért nem a kedvenc időtöltésük. Nekem dzsungáriai törpehörcsögöm volt, és először nem akartam elhinni, de ezek az állatok tényleg nem szagosak, ha heti egyszer-kétszer ki van takarítva a terráriumuk. Persze ez fajtánként eltérő lehet, ezért érdemes számolni ezzel a nem éppen kellemes körülménnyel…


Egerek és patkányok


Talán nem tűnnek elsőre túl bizalomgerjesztőnek. Eszünkbe juttatják kártevő rokonaikat, és a patkány esetében a betegségeket is, amiket terjesztenek. Ám ha kicsit elvonatkoztatunk ettől, rájövünk, hogy intelligens, tanulékony állatokról van szó.
Egyik barátnőm szórakoztatott egyszer a patkánya mutatványaival. Én már azon is meglepődtem, hogy hallgat a nevére, és csettintésre megpördül a tengelye körül. Pedig bizonyára nem láttam mindent… Megfigyeltem azt is, mennyire ragaszkodó tud lenni ez az állat a gazdájához, amennyiben foglalkozik vele, és lehet simogatni, játszani vele.
A kreatív játékokat a ketrecen belül is kedvelik, így a mókuskerék mellett náluk érdemes mással is próbálkozni. Fontos, hogy mindig oldalról közelítsük meg őket, mivel erősen él bennük a menekülési ösztön. Legendás szaporaságuk miatt náluk különösen ügyelni kell az egynemű egyedek tartására.


Tengerimalac


Népszerűek a kisgyerekesek körében, ugyanis kifejezetten gyerekbarát állatok. Kicsit nagyobbacskák a többi rágcsálóknál, ez is kedvez a gyerekekkel való kapcsolatuknak, ugyanis könnyebb őket simogatni fájdalom okozása nélkül. Nem harapósak, alapvetően szelíd természetűek, de azért meg lehet ijeszteni őket, ha mondjuk, üldözni próbáljuk.
Jó tulajdonságuk még, hogy természetüknek köszönhetően más állatokkal is jól kijönnek, akár egy szelídebb kutyával is. Emellett praktikus a tartásuk szempontjából, hogy igénytelenek, akár kertben is jól elvannak, és beérik az ott leeszegetett fűvel. Kánikulában viszont nem árt odafigyelni rájuk, nem viselik jól a hőséget. Bár intelligenciájuk elmarad a patkányoké mögött, azért sok mindenre megtaníthatók, többek között a nevükre is. Akár 7 évig is elélhetnek, így hosszú időn át jó barátai lehetnek a gyerekeknek.


Törpenyúl


A nyuszikat sokan nem csak Húsvétkor szeretik, és nem is haszonállatként tartják, csupán kedvtelésből. 6 éves kortól felfelé ideális társai a gyerkőcöknek, és a tengerimalacokhoz hasonlóan hosszú életűek, amennyiben jól érzik magukat.
Elég sok mindenre meg lehet őket tanítani, többek között a nevükre és a szobatisztaságra is. Barátságosak, bár kicsit félősek lehetnek. Sok más állathoz hasonlóan terápiás céllal is alkalmazzák őket. A fentiekhez hasonlóan nincsenek túl extra igényeik, beérik egy nagyobb fajta ketreccel, némi szénával és vízzel (no meg persze nyúltáppal). Érdemes körültekintően eljárni a beszerzésükkor, és megbízható személytől (lehetőleg tenyésztőtől) elhozni őket, ugyanis itt is, mint a kutyák esetében nagyon nem mindegy, hogy mekkorára nőnek meg, és nem lettek-e „véletlenül” összekeverve egy „sima” házi nyúllal.


Melyiket érdemes választani?


Ez bizony főleg a gyermek életkorától függ. Az óvodás korúaknak annyira egyik sem ajánlott, tekintve, hogy kevés kivételtől eltekintve nem tudnak vele elég óvatosan bánni. A kisiskolások legjobban a törpenyúllal vagy a tengerimalaccal járnak, őket lehet legkönnyebben simogatni. A nagyobb gyerekek számára egy patkány lehet a legszórakoztatóbb a taníthatósága miatt. A rágcsálók bő választéka és sokszínűsége miatt tehát mindenképp ajánlott elgondolkozni, hogy talán ezzel is beérné a gyerek!

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL