Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

Több mint szerető társ

Szerző:
Szabó Anna
Köztudott és nem is érdemel sok szót, hogy milyen jó hatással vannak ránk háziállataink. Öreg nyugdíjasok, akiknek nincs kihez szólniuk naphosszat, kisgyerekek, akik az állattartás során tanulnak felelősséget viselni valaki iránt, rendszert vinni a mindennapjaikba – mindenkire tud példákat mondani a saját vagy mások életéből.

 

Most azonban egy olyan történettel találkoztam, ami meghatott és nagyon elgondolkodtatott. Először, amikor csak a bekezdést futottam át a szememmel, abban reménykedtem, hogy Magyarországon történt, de nem…talán majd egyszer.


A hír úgy szólt, hogy egy végső stádiumos rákos beteg, James Wathen annyira leépült, hogy már nem tudta magát ellátni, ezért kórházba szállították. A férfi állapota a kórházban tovább romlott, fájt mindene, nem evett. Érezte, hogy már nem sok van neki hátra, ezért arra kérte a kórházi alkalmazottakat, hogy hadd találkozhasson még egyszer, utoljára a kutyájával, Bubbával, a félszemű csivavával. Csakhogy addigra már Bubba kutyus egy állatmenhelyre került, mivel nem volt senki, aki gondoskodhatott volna a kutyáról. De a férfi utolsó kívánsága teljesült, a kórház dolgozói munkaidőn kívül felkeresték az összes szóba jöhető állatmenhelyet, mire megtalálták a kutyát.


Most már csak egy akadály maradt: a kórházba szigorúan tilos volt bármilyen állatot bevinni. Azonban a lágyszívű vezetőség kivételesen eltekintett az előírásoktól, és beengedte a kutyát a gazdájához. A rákos férfi állapota hirtelen javulni kezdett. (Ezen annyira nem vagyok meglepve, ha nem így lett volna, fölösleges lenne mindenféle állatterápia, amiről a későbbiekben még írok.) A férfi a találkozás után erőre kapott, életvidám lett. Az étvágya is visszajött. A kórház főnővére soha korábban nem tapasztalt hasonlót: - “Mintha más ember lenne. Nem gondoltam volna, hogy az egészségi állapotán is ennyit javít, hogy láthatta a legjobb barátját.”- mondta.


A férfi és kutyája most együtt vannak, méghozzá mindketten jó állapotban. Ha James így folytatja, ilyen életvidám marad, akkor akár több évet is leélhet még. Természetesen Bubba mellett.


A kórház a javulást látva úgy döntött, hogy ezentúl minden súlyos betegnek megengedi, hogy rendszeresen találkozzon a háziállatával. Az utóbbi években egyébként egyre több tudományos kutatás is bizonyította, hogy a háziállatok pozitív hatással vannak a gazdájuk egészségére.


Eddig a hír. Most gondoljuk át az egészségügyi intézmények szabályait, szigorú napirendjét, hol és hogyan férne bele, hogy egy (több) kisállat a gazdája mellett legyen?! Nyilván alig kivitelezhető. Ugyanakkor érdemes elgondolkodni rajta, hogy amennyiben nem áll fent fertőzésveszély, van elegendő hely és kellő számú hozzátartozó, aki foglalkozni tud az állattal, bizonyára sok járulékos haszna lenne a módszernek.

A módszer, az állatok közelsége sérült, beteg, esetleg magatartási vagy tanulási zavarokkal küzdő gyerekek esetén is hatékony alternatív, kiegészítő terápiaként működhet. Hazánkban a leggyakrabban alkalmazott terápiás állat a ló és a kutya. Ám a családban a gyermeke fejlődését, állapotát helyesen felmérő szülő bármilyen kisállatot bevonhat gyermeke gyógyításába, fejlesztésébe - feltéve, hogy gyermeke kedveli az adott fajtát, és az állat gondozása - részben vagy egészben, és itt természetesen a gyermek életkora, vagy betegségének típusa, súlya, sérülésének foka is mértékadó - a gyermek feladata lehet.


A lovas (vagy más néven hippoterápia) nagy népszerűségnek örvend, a lépésben vezetett ló hátának mozgása speciális módon mozgatja át a rajta ülőt. A ló mozgásimpulzusokat küld a beteg gyerek medencéjén keresztül a gerincoszlopon át az agyig, ahol az agyat ingerelve mozgásválaszokat csalogat elő. Ez pedig nagyon hatékony kórosan csökkent izomtónusok esetén, újratanulható segítségével a mozgás és a járás, továbbá fejleszti a koordinációs képességet, és javítja az egyensúlyérzéket.


Azonban nem mindenki jut istálló közelébe, a terápiás kutyák viszont eljutnak a legtávolabbi településekre is. A kutya rendkívül intelligens állat, és nem csak vakvezetőnek, vagy jelzőkutyának alkalmas. Egy kutya szinte minden gyereket képes fejlesztő munkára motiválni, megmozgatja, szóra, mosolyra, vagyis szociális interakciókra bírja a magába forduló, kezdeményezésre más módon akadályozott gyerekeket. Eközben a feszültségekkel teli, agresszív gyerekek görcseinek oldásában, valamint a túlmozgásos gyerekek lecsillapításában is szerepet kapnak, továbbá a mozgásukban korlátozott gyerekek rehabilitációjában is tudnak hatékonyan segíteni. Ugyanakkor más területen minden, fajtától, mérettől független kutyus betölthet segítő szerepet, legyen a cél az értelmi képességek fejlesztése, lelki betegségek gyógyítása vagy a szociális éretlenségből fakadó hátrányok kiküszöbölése.


Korábbi iskolámban a hét fénypontja volt a csütörtök, amikor megérkeztek a kutyusok és képzőik. A visongás a tornateremből, és jó idő esetén az udvarról mindenhová elhallatszott a környéken. Remélem, hogy ez fajta terápiás módszer hamarosan az egész országban elterjed és minden kis faluba is eljutnak a jól képzett terápiás kutyák.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL