Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

Tuki szerint a világ... - Avagy "egy gondolat bánt engemet..."

Szerző:
Szabó Anna
Ilyen borongós időben nem sok mindent lehet csinálni, még rosszalkodni sincs kedvem. Egy furcsa gondolat motoszkál bennem: miért vagyunk ilyen sokan a menhelyeken? Talán azért, mert az emberek nem látják meg bennünk a szépet? Spanci erre csak annyit mondott: „Ne törd annyira a fejedet Tuki, mert megfájdul – van, amit még te sem tudsz megfejteni…” Engem azonban nem hagyott nyugodni a gondolat.

 

Senki sem tökéletes. Mi, kutyák sem, sőt, még én, Tuki sem. Van, akit lelki gondok terhelnek és vannak, akik testi hibával rendelkeznek.

És ha mégis tökéletes lenne minden, akkor kiderül, hogy már nem is vagyunk annyira fiatalok. De ettől még ugyanúgy tudunk szeretni és vágyunk a szerető otthonra, arra az egy Gazdira, arra a bizonyos Igazira, aki elkísér minket életünk végéig. Ezért lenne fontos, hogy amikor Társat keresel, ne a korunkat nézd, ne a hibáinkat keresd, hanem nézz a szemünkbe és érezd azt, amit mi: szeretni és elfogadni feltételek nélkül.


Itt van mindjárt Rusty…


...Aki sokáig az utcát rótta, de az emberekbe vetett bizalma mégis töretlen maradt. Nem mondhatod, hogy öreg, hiszen 7 éves – a legszebb korban van, legalábbis szerintem. Szegényke vidéken kóborolt, így megtanulta, hogy ami az övé, arra vigyázni kell és jobb nem barátkozni a kutyákkal. Szerencsére az embereket nagyon szereti, így kiváló társa lehet kisebb és nagyobb családoknak, ahol lehetősége van nagyokat sétálni, sok simogatást begyűjteni és természetesen kisajátítani a gazdi szeretetét. Mert a szeretetre bizony hatalmas szüksége van ennek a bájos, kedves kiskutyának, hiszen idáig egyáltalán nem volt része benne.

Ha úgy érzed, tudnád viszonozni ezt a hatalmas szeretetet, ami ebben a kincsben lakozik, ne habozz, hívd bátran a 06 30 998 3947 telefonszámot, és kérd Rustyt! Nyugodtan hivatkozhatsz rám, Tukira…

És ne feledjétek, folytatás következik... holnap is írok ám!

Addig is itt tudtok lájkolni és olvasgatni engem >>

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL