Már évezredek óta figyelnek. Most végre megtudjuk, mi mondani valójuk van a számunkra!
{KEPGALERIA}
1. Fogadjátok el, több szerelemben is lehet részetek!
A legtöbb nő az egyetlen, igazi Nagy Ő-ről álmodik. Létezik. Ám nem jelenti azt, hogy minden esetben ez az egyetlen egy ember tölti majd ki egy nő egész életét. Vannak, akiknek több féle szerelmet kell megélniük. Hiszen a nő szerelemre termett, arra, hogy szeressen és szeretve legyen. Van, akiknek több emberrel kell ezt megélniük. Egy kis időt kell tölteniük az élet társukkal, a spirituális társukkal majd a lelki társukkal. Vagy akár egy teljesen sima kapcsolatban, ami más hétköznapi dolgot taníthat meg neki. Persze, vágyakozzanak az igazira, keressék meg őt, de ne becsüljék le a többi szerelem hatalmát sem, hiszen ezek mind-mind hozzáadnak valamit a lélekhez és az élethez.
OLVASS TOVÁBB!
5 dolog, amit nem néznek jó szemmel az angyalok
Az angyalok szeretnek minket, értékelik tetteinket, erőfeszítéseinket. Tiszteletben tartják a szabad akaratot és nem avatkoznak bele minde...
ANGYALISKOLA5 kívánságteljesítő ima az angyaloktól – Csak hölgyeknek!
Az angyalok szeretnék, ha a hölgyek tisztelnék és szeretnék önmagukat, becsülnék, hogy nőnek születtek és hálásak lennének érte, h...
ANGYALISKOLAEzt az 5 dolgot adja neked a Nyár Angyala, ha elfogadod tőle!
A meleg hónapok, a Nyár Angyala, Tubiel. Szeretne téged megajándékozni 5 dologgal, de csak akkor, ha igényt tartasz rá. Ha igen, akkor nin...
Legyen szokásod ez az 5 dolog és akkor biztosan részesülsz az égiek áldásából!
Természetesen egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem sokat kérnek, illetve várnak el az angyalok. Csupa olyan dolgot, amit egyébk...
ANGYALISKOLA5 jel, ami arra utal, hogy Gábriel Arkangyal melletted van
Az angyali jelenlét mindig megnyugtató és inspiráló érzést kelt bennünk. Az arkangyalok különleges erőkkel és küldetéssel rendelkez...
ANGYALISKOLA5 megszívlelendő tanács az őrangyalodtól, amivel bőséget és jólétet teremthetsz az életedben
Talán számodra sem lesz túl idegen a gondolat, hogy őrangyalod többet tudhat rólad, mint te saját magadról. De legalábbis teljesen másk...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK