Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Atlantisz angyalai

Szerző:
Szabó Anna
Atlantisz az „Arany Fény Birodalma”, ahol az isteni alkotóerők tudatos beavatkozása által egy szellemileg magasan fejlett civilizáció jött létre, ahol az uralkodó királyok angyalok segítségével kormányozták a birodalmat.

 

Eredetileg csak a főváros neve volt Atlantisz, később nevezték el az idelátogató idegenek az egész földrészt így. Az Atlantisz szó jelentése: „a legerősebb, a leghatalmasabb, amin a világ nyugszik”.

A főváros, Atlantisz 12 gyűrűt formálva egy hosszú, elnyúló dombon terült el. Minden egyes gyűrűt egy fal határolt, amely egy meghatározott drágakő és a hozzátartozó angyal rezgését bocsátotta ki. Minden egyes falon egy kapu vezetett át, amely a fal mentén egy kör alakú utcába nyílott. A kapukat egy egyenesen vezető út kötötte össze egészen a dombtetőig, ahol a főtemplom állt.

A főtemplom

A főtemplomban volt Isten lakhelye. A templom közepén állt egy nagy hatszögletű, csillag-alakú, ajtó és ablak nélküli terem. Az egész terem arannyal volt bevonva. Olyan szent hely volt ez, ahová soha, senki nem léphetett be. Ez volt a szentély központja. A belső szentély egy ezüsttel díszített, négyszög alapú helyiség volt. A hatszögletű csillagterem körül 12 kör volt aranyból, egymástól 12-12 rőf távolságra. Minden egyes körön 12 félember nagyságú, óriási drágakő állt. A középponttól legtávolabb eső első kört 12 kristálytiszta jáspis, a másodikat 12 zafír, a harmadikat 12 kalcedon, a negyediket 12 smaragd képezte. Az ötödiket 12 sardonyx, a hatodikat, 12 sarder, majd ezt követte 12 krizolit, 12 beryll, 12 topáz, 12 krizopráz és 12 hyacin. Végül az utolsó, a tizenkettedik kör 12 ametiszt kristályból állt. Minden egyes drágakőhöz tartozott egy Istentől elrendelt angyal. A 144 angyalnak feladata az ember segítése, védelmezése és tanítása volt.

A királyangyalok

Atlantisz birodalmát 12 királyság alkotta, élükön egy-egy királlyal. A birodalmat nem földrajzi szempontok, hanem feladatkörök alapján osztották fel. A királyok kiválasztása Isten kegyelme és kinevezése által történt. A birodalomban senki nem számított többnek vagy kevesebbnek a másiknál. Királynak lenni nem kiváltságot, sokkal inkább komoly terhet, fáradságos, kötelességteljes feladatot jelentett. Minden egyes királyt egy-egy angyal segített, aki irányította és tanította őt. Hogy tevékenységüket ne korlátozzák, a királyságok 12 angyalát nem nevükön, hanem feladatkörük alapján szólították:


Élet angyala
Öröm angyala
Nap angyala
Víz angyala
Föld angyala
Levegő angyala
Örökkévalóság angyala
Kreativitás angyala
Szeretet angyala
Bölcsesség angyala
Harmónia angyala
Erő angyala

Tehát minden egyes királyság saját feladatkörrel rendelkezett. E feladatkörök alapján a királyok voltak felelősek azért, hogy az alapelvek megvalósuljanak.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL