Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FOGYÓKÚRA

Szagolj és fogyj heti 1,5 kg-t!

Szerző:
Szabó Anna
Akik jártunk már a fogyókúra rögös ösvényein, tudjuk, sokszor a siker egy hajszálon múlik. Elcsábulunk egy pékségből kiáradó illattól, összefut a nyál a szánkban, amikor utolér egy hamburger csábító illata… de ismerjük az érzést is, amikor egy átfőzött délelőtt után, a családi ebédnél már rá sem tudunk nézni a salátán kívül semmi másra.

 

Dr. Alan R. Hirsch, neurológus pszichológus orvos megfigyelése, hogy azok az emberek, akik elvesztették a szaglásukat, jellemzően felszedtek némi túlsúlyt, és azon szerencsések, akik idővel visszanyerték ezt az éréküket, le is adták plusz kilóikat. Elmélete szerint az étkezés már az illatok beszívásakor elkezdődik. Akik maguk készítik el ételeiket, már az alapanyagok előkészítése, illetve a sütés-főzés során „jól laknak”. Tudvalevő, hogy agyunk, az étel illatának azonosítása után már megkezdi az emésztés előkészítését. Beindul a nyálelválasztás, aktiválódnak az emésztéshez szükséges enzimtermelő mirigyek, és elindul a visszaszámlálás, amikor agyunk kiadja a parancsot: „Jól laktam, leállni!” A legerősebb ez a hatás a főtt ételek, a meleggel párosuló illatok kapcsán, mégis, Dr. Alan R. Hirsch elmélete szerint a Scentsational fogyókúra során szagoljunk meg mindent jó alaposan, mielőtt hozzákezdenénk bekebelezni az ételt.


Dédanyáink bevált praktikája


A doktor dédanyáink bevált praktikáját is beillesztette a diétába. Előírás szerint minden falatot alaposan rágjunk meg. Amivel nem is érdemes vitába szállni, tudvalevő, ezzel is előre dolgozunk, javítjuk az emésztésünket és jobban kihasználjuk az időt, míg kevesebb étellel elérjük a telítettség érzetét. Dr. Alan R. Hirsch módszerét nem ellenőrizték, pusztán tapasztalataira hagyatkozva állította össze diétáját, de 1996 óta számtalan sikeres fogyókúrázó esküszik arra, hogy az étkezés előtt megszagolt és komótosan elfogyasztott diétás menü valóban segített a túlsúly elleni küzdelemben. Ne feledkezzünk meg róla, hogy a diéta alatt fogyasszunk több folyadékot és rendszeresen végezzünk napi legalább félóra testmozgást. Bizony, minden fejben dől, el, így a fogyókúránk sikere is. Gondoljunk csak azokra a válogatós rokonainkra, kollegáinkra, akik alaposan megvizsgálnak minden, a villájukra vagy kanalukra került falatnyi ételt is - a kúra során kicsit az ő, evéshez fűződő viszonyukat „másoljuk” le. Cserébe heti egy-másfél kilogramm súlyvesztéssel számolhatunk.

Heti minta étrend

Első nap


Reggeli: zöldfűszeres rántotta, paradicsom karikákkal, 100%-os narancslé
Tízórai: egy natúr joghurt, egy marék illatos gyümölccsel
Ebéd: hagymás sült bab, kukoricasaláta
Uzsonna: kávé sovány tejjel, korpás keksz
Vacsora: héjában főtt krumpli, fokhagymás fűszervajjal, tzatziki saláta


Második nap


Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós olíva olajjal megcsepegtetve, paradicsommal megpakolva
Tízórai: répasaláta naranccsal
Ebéd: grillezett csirkemell, vele grillezett zöldségekkel
Uzsonna: gyümölcs joghurt
Vacsora: durum spagetti pestóval


Harmadik nap


Reggeli: banánturmix ropogós kókuszpehellyel a tetején
Tízórai: kefir, korpás keksz
Ebéd: tonhal saláta korpás zsemlében
Uzsonna: kivi saláta joghurttal
Vacsora: cukkini krémleves, fokhagymás kenyér


Negyedik nap


Reggeli: light lekváros pirítós, kávé sovány tejjel
Tízórai: egy kaszinótojás
Ebéd: grillezett sovány sajt ropogós salátaágyon
Uzsonna: friss narancslé, keksz
Vacsora: spenótos omlett tekercs


Ötödik diétás nap


Reggeli: müzli reszelt almával és narancslével
Tízórai: kefir, korpás keksz
Ebéd: teljes kiőrlésű zsemléből és pulykamell sonkából készült szendvics, sok paradicsommal és uborkával megpakolva
Uzsonna: gyümölcs fagylalt vagy gyümölcsös joghurt
Vacsora: fűszeres túrókrém, zöldségropogós


Hatodik nap


Reggeli: spárga buggyantott tojással
Tízórai: müzli szelet
Ebéd: grillezett sovány sajt, pirított zöldségágyon
Uzsonna: zöldalma
Vacsora: cézár saláta


Hetedik nap

Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós sült paprikával és olíva olajjal
Tízórai: friss narancslé, korpás keksz
Ebéd: gyros teljes kiőrlésű pitában
Uzsonna: joghurt gyümölcsökkel
Vacsora: zöldborsó krémleves sajtos pirítós


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL