A csakrák erő, energia, erő központok, amik összefüggésben állnak egymással. A szó maga szanszkrit, mely kereket, korongot jelent. Ezeken keresztül hullámzik az energia. Az óramutatójárásval megegyezően forognak a csakrák, energiát vesznek fel a környezetükből. Az ellenkező irányba energiát adnak le.
Lehetőségünk nyílik a csakragyógyításra, amely segíti az adott csakra harmonikus működését, és kiküszöböli az azzal kapcsolatosan adódó gondokat. Egészségesebbé teszi testünket és lelkünket. Oldja a stresszt, és a kezelés során elszabadulhatunk hétköznapi panaszainktól. Továbbá, amely csakrához adódó testrészeken merülnek fel egészségügyi, akár lelki szintű problémák, az azt jelenti, hogy nem működik jól az adott csakra és kezelésre szorul. Ha nem egészségesek, ha összezsugorodnak, elszíneződnek, és koszossá válnak. Tiszta színűeknek kell lenniük, és egyforma, egészséges nagyságúaknak.
{KEPGALERIA}
Köldökcsakra, avagy napfonatcsakkra
A színe: sárga. Ez a csakra a vegetatív, vagyis az akaratunktól független. Nagy a lelki és fizikai befolyása. Ugyanis minden érzelem itt találkozik. Gondolj csak bele, mikor a gyomrodban érzed, hogy szerelmes vagy, gyűlölsz valakit vagy feszült vagy. Egyszóval ez a befogadás központja. Továbbá ide a csakra felel az Egoért, a hatalomért, az agresszióért, a félelmeinkért felelős. Innen indul ki a hatalomvágy, a félelem szülte uralkodni vágyás. Ide kapcsolódik még a mozgás és átalakulás is, akár külső vagy belső dologról legyen szó.
Ha ez a csakra nyitott boldogságot érzünk, feltételnélküli szeretetet. H a zárva van, akkor depresszió lesz úrrá rajtunk, és nem tudjuk feldolgozni az élményeket, történéseket, érzelmeket, amik velünk megesnek. További jelei az elzáródásnak: a hisztéria, szadizmus, mazochizmus. Eleme: Tűz
A következő testrészekhez tartoznak hozzá: gyomor, emésztőrendszer, máj, lép, epehólyag, nyelőcső, az összes bél és bélrendszer, féregnyúlvány, a befogadás.
A hozzá köthető betegségek: cukorbetegség, epepanaszok, gyomorégés, hízás a hasra, májbetegségek, szemproblémák
A köldökcsakra harmonizálása:
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK