A csakrák erő, energia, erő központok, amik összefüggésben állnak egymással. A szó maga szanszkrit, mely kereket, korongot jelent. Ezeken keresztül hullámzik az energia. Az óramutatójárásval megegyezően forognak a csakrák, energiát vesznek fel a környezetükből. Az ellenkező irányba energiát adnak le.
Lehetőségünk nyílik a csakragyógyításra, amely segíti az adott csakra harmonikus működését, és kiküszöböli az azzal kapcsolatosan adódó gondokat. Egészségesebbé teszi testünket és lelkünket. Oldja a stresszt, és a kezelés során elszabadulhatunk hétköznapi panaszainktól. Továbbá, amely csakrához adódó testrészeken merülnek fel egészségügyi, akár lelki szintű problémák, az azt jelenti, hogy nem működik jól az adott csakra és kezelésre szorul. Ha nem egészségesek, ha összezsugorodnak, elszíneződnek, és koszossá válnak. Tiszta színűeknek kell lenniük, és egyforma, egészséges nagyságúaknak.
{KEPGALERIA}
Szívcsakra
A szívcsakra a szeretet és minden érzelmek központja. Ideköthető önmagunk és mások elfogadása, megértése, a bűntudat leküzdése, mások megértése, vagyis az empátia. Továbbá a szolgálat és megbocsátás helye. Ha nyitott, akkor tudatában vagyunk érzéseinknek, nincsenek lelki problémáink és képesek vagyunk szeretni magunkat és másokat. Ha zárt, akkor valószínűleg komoly lelki gondokkal küzdünk és inkább elzárkózunk a világ és a fájdalom elől.
Hozzátartozó szín a zöld és a rózsaszín.
A következő testrészek tartoznak hozzá: szív, mellkas, mellüreg, tüdő.
Eleme: Levegő
A hozzá köthető betegségek: szívbetegségek, magas vérnyomás, rák, immunrendszerrel kapcsolatos betegségek
A szívcsakra harmonizálása:
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK