Mind szenvedtünk már olykor-olykor az álmatlan éjszakák miatti kellemetlenségektől, vannak azonban, akik huzamosabb időn át nem tudnak annyit aludni, ami a test normális működéséhez szükséges lenne. Modern, zsúfolt és rohanó világunkban különösen fontos, hogy eleget aludjunk. Akár krónikus betegségtől, például álmatlanságtól szenvedsz, akár mentális betegséggel, mint depresszióval vagy szorongással küzdesz, ha csak azért átvirrasztod a fél éjszakát, hogy sorozatokat nézz, ne csodálkozz, ha ébredéskor cseppet sem leszel kipihent. Idővel a krónikus kimerültség tünetei is jelentkezni fognak, ami csak még inkább növeli a terheket a válladon.
Az alváshiány nem csak az érzelmeidre van hatással, hanem arra is, miként szerepelsz a pénzügyi megbeszélésen tartott előadásodon, illetve mennyire tudod rendszerezni a céges e-maileket. Több másik dolog mellett ugyanis a test az alvást az agy viselkedésért és hangulatért felelős részének felfrissítésére is használja, valamint az emlékek és tapasztalatok rögzítésében is fontos szerepe van. Amikor nyugtalanul, vagy egyáltalán nem alszol, képtelen vagy jól rögzíteni a tudást, hiszen az agy alvás közben dolgozza fel a nap során téged ért impulzusokat.
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK