Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

A stroke, a XXI. század pestise – Honnan tudhatod, hogy veszélyben vagy-e?

Szerző:
Szabó Anna
Az utóbbi években egyre fiatalabb korosztály vált érintetté a stroke-al kapcsolatban. Korábban főként az idősek voltak a veszélyeztetettek, manapság viszont a 30-as éveikben járók között is ez vált a rokkantság, vagy a halálozás egyik elsődleges okává.

Egyszerűen fogalmazva a stroke az agy egy részészének vérellátásának a felborulása. A szövetek nem kapnak elegendő oxigént és tápanyagot, ezért néhány perc „éhezés” után az agysejtek kezdenek elhalni. Az azonnali orvosi beavatkozás életmentő. 55 éves kor alatt körülbelül minden ötödik ember kap stroke-ot. Leggyakoribb okai közé tartozik az artériák sérülése, az agyvérzés, illetve érelzáródás a megvastagodott érfal miatt.

A stroke főbb tünetei

• Csökkent beszédkészség

• Mentális zavartság

• Zsibbadtság és bénulás az arcban és a testen, főleg az egyik oldalon

• Nyáladzás a száj sarkában

• Hirtelen erős fejfájás, amit gyakran hányás kísér

• Mozgáskoordinációs problémák

A leginkább veszélyeztetettek közé tartoznak azok, akik magas vérnyomástól, keringési betegségektől, vesebetegségektől, cukorbetegségtől és magas vérnyomástól szenvednek, gyakran fogyasztanak alkoholt, dohányoznak, elhízottak és mozgásszegény életet élnek.

A stroke kialakulását befolyásoló faktorokat nem tudjuk mind kontrollálni, ilyen például a nemünk vagy a családfánk. Ami azonban az életstílushoz köthető, azon igenis lehet változtatni. Egy 250.000 páciens megfigyelése alapján készült táblázatban a stroke kockázatát elemzik az életkor, a vérnyomás és a koleszterinszint alapján. 12 európai tanulmány alapján állították össze.

Mint láthatjuk, rengeteg dolog múlik az életmódunkon, és azon, mennyire vigyázunk az egészségünkre. Nem csak a vérnyomás- és koleszterinszint mérése az, amit megéri rendszeresen elvégeztetni, hogy minimalizáljuk a stroke kialakulását. Az alábbiak is javasoltak:

• Szívverésről készült elektrokardiogram

• A szívműködés problémáit felfedő szívhang

• A közös fejverőér átvizsgálása vérrögök után kutatva

• Vércukorszint-mérés

Ha azt gyanítod, hogy valaki stroke-ot kapott, kérd tőle, hogy csinálja a következőket:

• Ismételjen el egy egyszerű mondatot

• Emelje fel a kezét

• Mosolyogjon

Ha nem tudja megcsinálni, azonnal értesítsd a mentőket!

A stroke következményei visszafordíthatók, de csakis azonnali kezelés esetén. Ne feledd, hogy kialakulásában nagy szerepet játszik az életmód, amit szerencsére mindig meg tudsz változtatni.


FIGYELEM!
Ez a cikk kizárólag tájékoztató jellegű. Bármilyen szokatlan tünetet észlelsz magadon, haladéktalanul fordulj orvoshoz! A szerkesztőség nem garantál semmilyen eredményt, és nem vállal felelősséget semmilyen kárért, amely a cikkben megadott információk használatából eredhet.
 

közérzet egészség
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL