Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

A túl sok állás veszélyei

Szerző:
Szabó Anna
Ha olyan életformát folytatunk, melynek során nap mint nap sokat kell állni akár a munkánk, akár egy speciális hobbi miatt, annak hosszú távon rengeteg veszélye van az egészségünkre nézve, ezért érdemes még időben és folyamatosan tenni a megelőzés érdekében.

Munkahelyi ártalom


Az egészséges szervezetet is megterheli az olyan munkahely, ahol a napunk nagy részét állva kell, hogy töltsük. Ha a nap mintegy 60%-ában talpon vagyunk (akár egy helyben állva, akár fel-alá “talpalva”), az súlyos kockázati tényezőnek minősül. Ez a szám ugyan magasnak tűnhet, de például a fodrász, a barista, a biztonsági őr vagy egy pincér ezt még könnyen túl is teljesítheti. A szervezetünk ugyan egy ideig látszólag bírja, aztán egyszer csak mind gyakoribbak lesznek a különböző fájdalmak és egyéb panaszok. Fontos időben odafigyelni az intő jelekre, például a visszatérő vagy nem szűnő fájdalmakra, és szakorvossal kivizsgáltatni a mögöttes okokat. Az ilyen jellegű munkakörökben dolgozó embereknél ugyanis nagyobb az esélye a sok állás következtében kialakuló tipikus betegségeknek.


A túl sok állás következményei


Számos szövődménye lehet annak, ha a napunk nagy részét állva töltjük. Mivel az emberi szervezet nem arra lett tervezve, hogy huzamosabb ideig egy helyzetben maradjon, ezért a
● görnyedt testtartás,
● derékfájdalom
● visszér,
● ízületi panaszok,
● valamint szív- és érrendszeri betegségek is nagyobb eséllyel alakulhatnak ki.


A görnyedés számos más probléma okozója is lehet


Egyenes testtartásról akkor beszélhetünk, ha a gerincet tartó izmok elég erősek ahhoz, hogy a gerincet semleges helyzetben tartsák. A folyamatos álldogálás miatt a gerincet tartó izmok könnyen elsatnyulnak, és végül észrevétlenül kialakul az a bizonyos „banyapúp” a hátunkban. Ez a nyak-, hát,- derék- és térdfájdalmakon kívül számos más betegség okozója is lehet. Így például görnyedéskor a tüdőnk is összenyomódik, ezért kevésbé kapunk levegőt, a testünk oxigénellátása jelentősen romlik.


Prevencióként elengedhetetlen a mozgásban gazdag életmód: a teljes test átmozgatása és a gerinc mély izmainak erősítése céljából. Remek testtartásjavító például a jóga, az úszás vagy a kocogás. A ferde gerincet rendkívül jól lehet korrigálni gyógytornával vagy kezdeti stádiumban segíthet a gerincjóga is.


Szív- és érrendszeri betegségek


Sajnos a sok állás a szívre és az érrendszerre is rendkívül ártalmas. Amikor huzamosabb ideig egy helyben állunk, a test véreloszlása felborul, és a lábakba túl sok vér kerül. Ez a keringést rendkívüli mértékben lelassítja, emellett a lábak tápanyag-ellátása sem lesz megfelelő. Ennek egyik következményeként megnövekszik a koszorúér-betegségek kialakulásának kockázata.


A visszér


Visszér leginkább akkor alakulhat ki, ha a gravitáció a vért - a sok állás miatt - az alsó végtagok felé húzza, így az alsó végtagok érhálózatában nagyobb lesz a nyomás. A hosszú ideig tartó álldogálás miatt a vénákban található aprócska szelepek is elgyengülnek, és egy idő után nem fogják tudni megfelelően visszapumpálni a vért a szívbe. A visszerek az így kialakuló vértöbblet miatt kitágult, megvastagodott, megcsavarodott vénák. A visszér leginkább a lábon, a bokán és a lábfejen jelenik meg.


A visszerek a krónikus szívbetegségek, a keringési megbetegedések, valamint a magas vérnyomás kialakulásának nulladik lépcsőfokát jelentik, ezért mindenképpen fontos odafigyelni rá.
 

.

Ízületi problémák


A sok állással egyre növekvő nyomás irritálja a csípő-, térd- és a bokaízületet. A folyamatos irritáció következtében az ízületi tok elszakadhat, amely hatalmas fájdalmakkal jár, és a gyógyulási idő akár több hónapot is igénybe vehet.


Az álló életforma miatt kialakuló mozgásszervi elváltozások megelőzése érdekében:


● Üljünk le egy kis időre, és tartsunk szünetet, ha azt érezzük, hogy túlságosan megterhelő az ácsorgás.
● Az ágyunk matraca legyen kényelmes, hogy alvás közben pihenjenek az ízületek.
● Egy helyben ne álljunk többet 8 percnél.
● Pihenés gyanánt mozgassuk át a lábunkat, sétáljunk, guggoljunk le néhányszor.
● Váltsunk gyakran pozíciót.
● Olyan cipőt válasszunk, ami kényelmes, nem nyomja a lábunkat, tartja a bokát, sarka pedig kisebb 5 cm-nél.
● Fontos a megfelelő ízületkímélő rögzítők használata - mint a bokatámasz vagy a térdtámasz -, hogy a túlterhelt ízületeinket tehermentesítsük.
● Munka közben figyeljünk az egyenes testtartásra.


A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta!
 

munkahelyibetegsegek munkahelyiartalom
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL