Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

Jó szex - jobb egészség?!

Szerző:
Szabó Anna
Ki hinné, hogy alig 150 évvel ezelőtt még az orvosok a szexuális önmegtartóztatás jótékony hatását hangoztatták. Mára sokat változott a világ: bizonyított tény, hogy a jó szex jobb egészséget eredményez.


A „hormonok tánca” mosolyt csal arcunkra

A szexuális aktus hatására az agyban megindul az endorfintermelés, melytől a szervezetben boldogságérzet keletkezik, az izmok elernyednek. Az endorfin közben egyesül egy másik anyaggal, felszabadul az oxitocin nevű hormon is. Kettős hatásuk egyfajta antidepresszánsként működik az orgazmus pillanatában.

Ami még meglepőbb, hogy több kutatás már azt is bebizonyította, hogy az antidepresszánson kívül még több pszichiátriai zavar megjelenésének kockázatát is csökkenti. Tudósok ezt főként az óvszert nem használók körében tartják magától értetődőnek. Például egy amerikai kutatás során arra jutottak, hogy a spermával együtt nagy mennyiség prosztaglandin jut a női szervezetbe, mely pozitívan hat a nem kívánt hangulatingadozásokra.

Emellett persze nem elhanyagolható tény az sem, hogy a jó szex elősegíti az ember kibontakozását más területeken is. Mivel a szerelem és a hozzá kapcsolódó szexualitás együttesen fontos szerepet játszanak testi-lelki egyensúlyunk fenntartásában. Ráadásul a legújabb kutatások szerint hatékonyan orvosolja a gyerekkori traumákat is.

A jó szexuális élet gyakorlása a nemi hormonok termelését fokozza: nőknél az ösztrogén szintet, férfiaknál a tesztoszteronét emeli meg. Ezek hatására pedig javul a fogamzóképesség, nőknél javulnak a premenstruális szindróma tünetei, továbbá szebb lesz bőrünk, hajunk. És még egy érdekesség: az orgazmus bekövetkezte után megnő prolaktin szintünk is, ennek hatására pedig javul szaglásunk. 

 

Felér egy kardióedzéssel

A szex gyakorlása és a „csúcsra jutás” után is számos élettani változás megy végbe – még a fent leírtakon felül is. A leghatékonyabbak hatásai felérnek akár egy kiadós kardióedzéssel. Fokozódik a szív munkája, megemelkedik a pulzus, gyorsul a véráramlás, valamint nő a vérnyomás és a légzésszám. Ráadásul egy húszperces együttlét során akár kétszáz kalóriát is elégethetünk, ebből például a misszionárius póz csak száztizenkét, míg a kutyapóz majd négyszázat tesz ki. De jó ha megjegyzed azt is, hogy a színlelt orgazmus nemhogy égetné, hanem gyűjti a kalóriákat, mégpedig hozzávetőlegesen háromszázat.

 

Immunerősítő, rákmegelőző, fájdalomcsillapító

Mivel a szexuális aktus során endorfin szabadul fel, amit már korábban is említettünk, annak fájdalomcsillapító hatása is megerősödik. Kutatások már bizonyították, hogy különösen jó hatással bír a migrénes fejfájás ellen, úgyhogy kár is erre panaszkodni, ha valaki nem szeretne éppen ágyba bújni kedvesével.

Minél többet gyakorlod a szexet, annál kisebb lesz az esélyed elkapni valami vírust vagy akár megfázni. Amerikai kutatók azt is kimutatták, hogy az immunrendszerünk is erősebb a rendszeres nemi élet hatására. Egyértelműen bebizonyították, hogy akik hetente legalább egyszer szexelnek, magasabb az immoglobulin A-nevű ellenanyag koncentrációja a szervezetben, ezek pedig részben, a kulcsfontosságúak kórokozók elleni védekezésben. Ugyanez a kutatócsoport mutatta ki azt is, hogy a gyakori nemi élet csökkenti a prosztatarák kialakulásának veszélyét.

 

Amikor méreg a testi szerelem

Bármenyi jótékony hatást említhetünk, nem feledkezhetünk meg eme testi örömök negatív egészségügyi hatásáról sem. De hál’Istennek ezen veszélyek listája közel sem olyan hosszú, mint a pozitív előjelűeké. Az első szabály az, hogy – főként amennyiben nincs állandó partnered – igenis ügyelj a biztonságodra a tablettán kívül óvszerrel. Ne feledd, az AIDS-en kívül még majd egy tucat betegség terjed nemi úton.

Vannak azonban bizonyos krónikus betegségek – mint például a szív- és érrendszer megbetegedései – melyek esetében mindig konzultálni kell a kezelő orvossal az egészséges mértékről. A legjobb példa erre a szívbetegség, ahol a szívizom gyengesége miatt akár halálos kimenetelű is lehet egy-egy jobban sikerült menet. Persze ez lehet akár vígjátékba illő jelenet is, de ha az egészségedről van szó, ne ismerj viccet, és a szégyenlősködést is felejtsd el az orvos előtt. Járjon az az eszedben, hogy a mérleg nyelve a szex egészségügyi hatásait illetően még mindig a pozitív hatások felé billen!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL