Bőrrák: A tavasszal született személyek - különösen a májusiak - között 20 százalékkal nagyobb a kockázata a melanoma és a bőrrák kialakulásának, mint azoknál, akik ősszel jöttek a világra. A babák, életük első hónapjaiban tartós ultraibolya sugárzásnak vannak kitéve, amely veszélyes tényezőt jelenthet e tekintetben.
Korai menopauza: egy Olaszországban végzett tanulmány, melybe 3000 nőt vontak be, azt mutatta, hogy a tavasszal született nőknél a menopauza a 49 éves életkor betöltése előtt állt be; viszont az ősszel vagy a télen születetteknél körülbelül egy, vagy akár két évvel később alakult ki.
Látási problémák: kitéve a hosszú, erős napsütésnek, a nyáron született gyerekeknél nagyobb a kockázata annak, hogy már az életük első éveitől kezdve szemüveget viseljenek.
Hangulatingadozások: A nyáron születettek hajlamosabbak a változékony temperamentumra, könnyebben tör rájuk az öröm után azonnal a szomorúság, és fordítva. Ellentétben a hideg évszakban születettekkel, akik sokkal jobban tudnak uralkodni a pillanatnyi hangulatuk felett.
Jobb fizikai kondíció: az őszi születésű babáknak jobb az ellenállásuk, és a fizikai állapotuk. Egy tanulmány szerint, az ősszel született kisfiúk közül több válik sportolóvá, és jobban bírják a fizikai erőfeszítéseket, mint a tavasszal születettek. Ez azért van, mert ők az év meleg időszakában fejlődnek az anyaméhben, amikor a nap segíti a D-vitamin felszívódását.
Étel allergia: bár fizikailag lehet, hogy jobb az ellenállásuk, az ősszel születetteknél 30-40% -kal magasabb a kockázat arra, hogy allergiássá váljanak bizonyos élelmiszerekre.
Ügyetlenek, vagy balkezesek: felmérések szerint a télen született férfiak nagy százalékban balkezesek, vagy suták, ügyetlenek. Úgy tűnik, hogy a felső végtagok fejlődése során, a tesztoszteron magasabb szintje befolyással van az ügyességi készségek kifejlődésére.
Koraszülés: úgy tűnik, hogy a májusban fogant csecsemők, akik január-februárban kellene, hogy megszülessenek hajlamosak arra, hogy előbb jöjjenek a világra. Ezért a téli influenza vírusok lehetnek a hibásak, melyek koraszülést indíthatnak be a novemberi vagy a decemberi hónapokban.
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...