Lehetséges, hogy egy-egy emlékfoszlány, vagy dé javu élmény segítségével már beleláttál előző életed rejtelmeibe, még sem lehetsz egészen biztos abban, hogy jártál-e már valaha ezen a bolygón. Ezért mutatjuk azt a 4 jelet, amelyből egyértelműen kiderülhet, hogy nem először vagy itt.
{KEPGALERIA}
Kifejezetten élvezed azt az időt, amit önmagaddal tölthetsz, és ez nem azért van, mert magányra vágysz, hanem azért, mert időnként szereted magad távol tartani az emberektől és a világ zajától. Az a fajta ember vagy, aki szeret csendben, egyedül ülni, és nézni a csillagokat, ahelyett, hogy egy nagy társaságban bulizna. Sőt, szívesebben választasz kikapcsolódásul egy kellemes erdei sétát, mint egy shoppingolást a bevásárlóközpontban. Ez persze nem annak tudható be, hogy remete lennél, egész egyszerűen nincs szükséged társaságra ahhoz, hogy jól érezd magad. Kapcsolataid ugyanis az önmagad és a spiritualitás közötti kapcsolatból fakadnak.
Amikor először landoltál ezen a világon, megtanultad már a játékszabályokat, és azt is, hogyan teremthetsz kellemesebb életet magadnak. Mivel azonban már többször jártál a Földön, ma már azt is képes vagy elfogadni, hogy az egész élet egy játék, és te szívesen játszol. Lehet, hogy jól éreznéd magad a nagy társaságban, de számodra a társaság fogalma nem ugyanazt jelenti, mint másoknak.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK