Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

A pénz pszichológiája

Szerző:
Szabó Anna
Ha pénzről beszélünk, a lelkünkről sem szabad megfeledkeznünk, még ha ez ma oly kevés embert is érdekel. Írásunk segítségével tisztázhatod magadban, hogyan bánsz a pénzzel, és mi az, amin azonnal, illetve hosszú távon változtatnod kell.

 

Egy szerencsétlen helyzetből kiindulva igen könnyű nagyon sok mindent sokkal jobban csinálni. Főleg, ha tudatosítottad magadban, mi mindent tiltottál már meg magadnak a valóságérzékre és a felelősségre hivatkozva. Nem lehet, hogy néha nem kellene ennyire reálisnak és felelősségteljesnek lenni? Talán azt sem kellene olyan gyakran megkérdezni: megéri-e, vagy sem? Inkább engedd szabadon a fantáziádat, és törd új ötleteken a fejedet. Hagyd, hogy külső és belső képeid ösztönözzenek, és merülj le lelked gazdag képi világába, hogy olyan víziókra lelj, amelyeket felszínre hozva, profitálhatsz belőlük. 

A sikertörténetekben gyakran hallani a nyitottság, a bátorság, a fejlődés és a látomás kifejezéseket. Ezek a történetek olyan emberekről mesélnek, akik a nehézségek ellenére is hűek maradtak a vágyaikhoz, és ahhoz, amit a hivatásuknak éreztek, illetve akiknek volt elég bátorságuk ahhoz, hogy az örök aggodalmaskodók figyelmeztetései és tanácsai ellenére is a saját útjukat járják. Mindennek köszönhetően bőséggel és jóléttel teli életet teremtettek maguknak. Követték látomásaikat és az álmaikat, hittek bennük és saját magukban, amit siker és gazdagság koronázott. Egy igazán jó ötletet gyakran automatikusan a megvalósítás követ. A sikert senkiből sem lehet ostorral kiverni vagy kierőszakolni – csak könnyedén lehet megközelíteni. Levehetjük magunkról a pénzkeresés terhét, ha tudatosítjuk a szabályokat és a korlátokat általában mi magunk teremtjük.

Nem a pénz mennyisége számít, hanem a pénzhez való hozzáállásunk. Akinek magasak az igényei, a bevétele azonban alacsony, boldogtalannak fogja érezni magát. Akinek ezzel szemben alacsonyak az igényei, de magas a jövedelme, elégedett lesz a helyzetével. Elégedettségünket a messzemenőkig mi magunk befolyásoljuk, méghozzá elsősorban azzal, hogy kivel hasonlítjuk össze magunkat.


 

Gazdagság kontra szegénység


Az, hogy mennyire érezzük gazdagnak magunkat, elsősorban rugalmasság és hozzáállás kérdése. A puszta számokat nézve tehát elképzelhető, hogy egy másik országban gazdagabb életet élhetnénk. Azt azonban ne feledjük el, hogy a problémáinkat mindenhová magunkkal cipeljük. Szegénységtudatunk tehát mindenhova velünk utazik. A belső problémák csak ritkán oldódnak meg egy egyszerű költözéssel, belső változással és megfelelő átgondolással azonnal annál inkább. 

Ugyanez mondható el a befektetésekről is. Ma már számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy az ugyancsak megszámlálhatatlanul sok életérzés valamelyikét átéljük. A lélek számára legkellemesebb pénzbefektetési mód természetesen az, amiben örömünket leljük. Amit a saját és mások lelkének fejlesztésébe fektetünk, az abszolút válságbiztos, és még a halálunk után is megmarad. Ebből a szempontból ideális befektetésnek számít egy pihentető nyaralás, vagy az, ha ápoljuk önmagunk vagy családtagjaink lelkét. Természetesen a pénznek is elegendőnek kell lennie, ez azonban nem a gazdagságon múlik, hanem például azon, hogy legyen egy munkánk, amely örömet okoz, és beteljesíti a vágyainkat. Egy ilyen munka biztosítja a megfelelő díjazást, és sikerhez vezet. 

Aki örömmel végzi a munkáját, kevésbé kell megdolgoznia a pénzért, és több örömben lesz része. A vagyonunkat bármikor elveszíthetjük, saját lelkünk vagyonát azonban sohasem.

 

A gazdagság és a szegénység relatív


Első példánkban egy spirituális tanítóval érvelünk, aki az egyik katolikus rend tagja. Nincsen tulajdona és pénze, eltekintve attól a kevés zsebpénztől, amely a mindennapi megélhetéséhez szükséges. Ő kimondottan boldog, és szemlélődő életet él. Egy átlagos emberrel összehasonlítva – aki munkahelyi, fizetési és megélhetési gondokkal küzd – sok problémát megspórol magának, viszont semmit nem von meg magától, ami még boldogabbá teszi az életét. Természetesen soha nem kell csalnia, vagy bárkit is becsapnia. Nem megszállottja a pénznek – rövid ideig birtokol valamennyit, amit aztán tovább is ad. A pénz nem árthat neki, hiszen nem akarja birtokolni, és nincs is rá szüksége, de azért nem tér ki az útjából, hanem azokhoz irányítja, akiknek szükségük van rá.


Egy másik ember igen jómódú, és számos ingatlannal is rendelkezik – ő maga az egyik legszebben lakik. Ennek ellenére nem megszállottja a pénznek. Csak birtokolja, és ha szükséges, könnyen ki is adja. Hagyja, hogy áramoljon, és környezetvédelmi, művészeti vagy spirituális projekteket támogat, vagy találmányokat finanszíroz – természetesen tisztában van vele, hogy ezzel óriási felelősséget vállal magára. A pénzproblémákat még azokból az időkből ismeri, amikor megalapította építési vállalatát, de miután megértette az univerzális törvényeket, sikerült megoldania azokat. Ma már felelősségteljesen „játszik” a pénzével, és csak olyan projekteket vállal, amelyek saját maga és embertársai lelkének is táplálékot jelentenek. Mivel birtokolja a pénzét, nem engedi meg neki, hogy hatalmat szerezzen felette vagy az élete felett. Tulajdonképpen mindkét ember, akivel példálóztunk gazdagnak nevezhető, hiszen nem a pénz játssza a legfontosabb szerepet az életükben, hanem a spirituális keresés az egység után.


Rántsd le a leplet a meggyőződéseidről!


A modern élet sikertelenségei általában arra vezethetők vissza, hogy egyáltalán nem, vagy nem jól tanuljuk meg a pénz szabályait. Ez természetesen nem szemrehányás, hiszen ezeket a szabályokat sokszor még a szüleink sem ismerik. A pénz elsősorban azt mutatja meg, kinek milyen a karaktere. Hosszú távon az őszinteség nem ostoba döntés, amiről az élet törvényei gondoskodnak. Rövidtávon, túl rövid időtartamot választva akár ostobaságnak is tűnhet. Ha azonban a boldogságot többre tartjuk az anyagi sikernél, egyértelműen jobb választás.

Vegyük alapul a meséket. Rengeteg mese rámutat arra, hogy a belső gazdagság sokkal fontosabb, mint a külső. Bár a mesék hősei jóhiszeműségüknek és naivitásuknak köszönhetően az egész vagyonukat elveszítik – akárcsak a Biblia tékozló fiúja -, belső gazdagságuk fokozatosan gyarapodik. Az elveszett fiúhoz hasonlóan a meseszereplők is megtalálják boldogságukat, és meglelik magukban Isten mennyországát. Egyik sem pénzt és tulajdont akar szerezni, épp ellenkezőleg: ahelyett, hogy vagyonuk segítségével még vagyonosabbá válnának – ahogyan azt a legtöbb modern ember teszi -, elpazarolják a pénzüket, hogy (lelkileg) rátermettebbé váljanak, és olyan tapasztalatokat gyűjtsenek, amelyek gazdagítják lelküket.

Gyakorlat – Saját meggyőződéseink


Merülj el az ellazulás és a csend belső terében, és vizsgáld meg, mi az, amit megtanultál a pénzzel kapcsolatban:

• Milyen nyílt vagy titkos szabályokat tanultál meg a pénzzel kapcsolatban?
• Melyeket láttál át, és melyek hatnak még most is?
• Mit gondoltak a szüleid és nagyszüleid a pénzről?
• Milyen szabályokat adtak át neked?
• Készen állsz-e arra, hogy továbbfejlődj, és új szabályokat tanulj meg? Készen állsz-e arra, hogy megtaláld a saját igazságodat?

 

A pénz és az érzések


Buddha azt hirdette, hogy az élet szenvedés, és minden szenvedés a ragaszkodásból ered. Mi, emberek semmi máshoz nem ragaszkodunk jobban, mint a pénzhez és a tulajdonhoz – a modern emberek többsége e két dologhoz láncolja a szívét. Mivel a Biblia szerint anyagi világunk ura maga az ördög, tulajdonképpen a gonosz eszméje mellett kötelezzük el magunkat. Mindezek mögött a kapzsiság, illetve még pontosabban a pénzéhség áll. Mind a pénz, mind pedig a hírnév csökkenti az élettel szembeni elégedettséget. Sőt, a modern boldogságkutatás szerint még az sem boldogít, ha sikerül elérnünk a több pénzzel, hatalommal kapcsolatos vágyainkat. Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

Gyakorlat – Pénz és boldogság


• Mennyire ragaszkodsz ahhoz az illúzióhoz, hogy a pénz boldogságot jelent? Készen állsz-e változtatni ezen a tévedésen, és elhinni a boldogságkutatás konkrét eredményeit?
• Szíved melyik része ragaszkodik a pénzhez, és melyik a tulajdonhoz?
• Milyen tartalmakat hordozol magaddal?
• Milyen módszerrel próbálsz boldog lenni?
• Mennyire fontos számodra egy terápia? És a pénz?

 

A pénz, mint szeretetpótlék


A pénz gyakran a szeretetet pótolja, akár még a halált követően is – utóbbi esetben örökség formájában. Az örökösök gyakran csak a végrendelet megismerését követően döbbennek rá arra, hogy szerették, vagy legalábbis kedvelték őket. Ha azonban elmarad a várva várt támogatás, azt az elhunyt büntetéseként és a szeretet hiányaként élik meg. Az anyagi, illetve a szeretetteljes és gyengéd támogatás modern világunkban nagyon közel állnak, és nyilvánvalóan pótolhatják is egymást. 

Hasonló, sőt talán még tragikusabb a helyzet, ha a szülők (legtöbbször az apák) még életük során is csak ezt az egy formáját ismerik a szeretetnek, és anyagi jellegű figyelemmel fejezik ki érzéseiket. Ha a gyermek elfogadja ezt, a szeretetnek még ez a formája is jobb, mint a semmilyen. Még mindig jobb egy olyan apa, aki busás zsebpénzt ad a gyermekének, mint egy olyan, aki még ezt is megtagadja. Az az apa, aki nem tud tartalmas időt eltölteni a gyermekeivel, inkább zsebpénzt ad nekik. Mivel neki már nincs ideje arra, hogy táplálja gyermekeit, pénzt ad a feleségének, hogy ő tegye meg ezt helyette. E mögött általában az a tévhit áll, hogy akinek sok pénze van, mindent meg tud vásárolni – még a szeretetet is. Valójában azonban az irigység áldozatává lesz csak, ami a figyelem negatív formája, és sok emberben a szeretet karikatúrájaként jelenik meg. Hogy a pénz mára a jutalmazás legkedveltebb formájává lett, az elsősorban a fiatalabb generációk hozzáállására vezethető vissza. Sok gyermek szívesebben kap pénzt, mint más ajándékokat, mert így könnyebben ki tudja elégíteni személyes vágyait.

A megvásárolható szerelem esetében már régóta hozzászoktunk a szerelem és a pénz kapcsolatához. Itt természetesen nem valódi szerelemről, hanem annak testi kifejezésmódjáról, a szexualitásról van szó. A szerelem nem vásárolható meg, nem tervezhető és nem irányítható.

Gyakorlat – A pénz és a szeretet


Lazulj el, hangolódj a pénz és a szeretet témájára, és válaszold meg a következő kérdéseket:
• Hiszel-e abban, hogy pénzzel a szeretetet is biztosítod magadnak?
• Előfordult-e már veled, hogy pénz(hiány) miatt elveszítetted az igazi szerelmet?
• Mi az a pénzzel megvásárolható dolog, amely legalább hasonlít a szeretetre?
• Mit pótolsz a pénzzel?

 

A pénz és a félelem


Félelmeinket a lélek szintjén éljük meg, egzisztenciális félelmünket azonban legtöbbször csak anyagi síkon dolgozzuk fel. A pénz felhalmozásától azt reméljük, hogy „félelem nélkül” élhetünk. Azt gondoljuk, hogy ha mindent megvásárolhatunk, amit csak a szívünk megkíván, enyhíthetjük szorongásunkat, ami aligha sikerülhet. A félelmet csak úgy győzhetjük le, ha előtte megnevezzük. A következő lépés, hogy szembenézzünk vele. A közmondás, miszerint „a pénz nem boldogít, de legalább megnyugtat”, még általánosságban sem igaz. Ha ugyanis alaposabban megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy pénzzel kapcsolatos félelmeink akkor sem enyhülnek, ha egyre többet halmozunk fel belőle. Ezért rendületlenül tovább gyűjtjük abban a reményben, hogy egy bizonyos összeget elérve majd a félelmünk is alábbhagy. Ez azonban csak illúzió, ráadásul így egy olyan jövőbeli időpontra halasztjuk saját életünket, amikor már elegendő pénz áll a rendelkezésünkre.

Az a terv, hogy majd csak akkor kezdünk el élni, ha már elég pénzt kerestünk, tipikusnak mondható. A „majd holnap el kezdek élni” kijelentés rengeteg embertől rabol el éveket, sőt akár az egész életüket – legtöbbször öntudatlanul. A keserű valóság azonban egészen más: bármennyire is próbálkozunk, a pénz sohasem képes teljesíteni ezt a vágyunkat, még akkor sem, ha már elég áll belőle a rendelkezésünkre. Félelem nélküli élet és boldogság nem érhető el anyagi szinten felhalmozott pénzzel. Akik ugyanis bőségben élnek, még egyikük sem számolt be arról, hogy a gazdagság megnyugtató érzés lenne, épp ellenkezőleg.



A saját erejükből meggazdagodott emberek állandó félelemben élnek, hogy újra elszegényednek, a gazdagnak születettek pedig attól rettegnek, hogy szegények lesznek – nyugalomnak tehát nyoma sincs. A pénz és a félelem egyfajta ördögi körhöz vezet: a félelemtől hajtva egyre több pénzt halmozunk fel. Alig gyűjtöttünk össze valamennyi pénzt, máris attól félünk, hogy elveszítjük. Akinek sok van, de volt már többje is, nyomorúságosan fogja érezni magát, de legalábbis rosszabbul, mint azokban az időkben, amikor még semmije sem volt.

Szeretnél még többet megtudni a pénz pszichológiájáról? Akkor feltétlenül vásárold meg az alábbi könyvet:


Ruediger Dahlke – A pénz pszichológiája
(Édesvíz Kiadó)


A pénzzel kialakított viszonyunk a lelkünkre is hatással van. Az előrejutáshoz először az alapot kell rendbe tennünk - vagyis elsőként az anyaggal kell tisztába kerülnünk ahhoz, hogy továbbléphessünk a szellemi úton. Ha valóban megértjük és birtokoljuk a pénzt, az a testhez hasonlóan kimondottan hasznos lehet fejlődésünk ösvényén. Ha azonban eluralkodik a szellemen, és megszállottá tesz, a test és a pénz is meggátolja, sőt, akár meg is akadályozhatja az előrejutást. Csak az képes a fejlődésre és az anyag rabláncainak levetésére, aki uralja ezeket a törvényeket. Ruediger Dahlke tanácsival újfajta pénztudatosságot sajátíthatunk el:

* Felfedi előttünk azokat a törvényeket, amelyek a pénz áramlását befolyásolják: a rezonancia és a polaritás törvényét.
* A könyvben található különleges pénzgörbe segítségével bárki megállapíthatja a bevétele, az erőfeszítései és az életminősége közötti összefüggés természetét.
* Eloszlat számos, a pénzzel kapcsolatos illúziót: például, hogy minél több pénzünk van, annál több szabadidőt engedhetünk meg magunknak.
* Rávilágít, hogy sokak számára a pénz a szeretet vagy a hiányzó biztonság pótléka, s ilyenkor az is előfordul, hogy egy nagyobb örökség függőségi viszonyhoz vezet. 
* A pénzzel való helyes bánásmód ötletei és a számos gyakorlat megmutatja, hogyan találhatunk vissza életünk eredeti minőségéhez, és hogyan alakíthatunk ki kiegyensúlyozott kapcsolatot a pénzzel.
Hogy ez a könyv ne csak egy kellemes olvasmányt, hanem életre szóló tapasztalatot is jelentsen olvasóinak, minden fejezet meditációs kérdéssorokat is tartalmaz. Ha megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, és így az elméletet saját személyes lépések és tapasztalatok is kísérik az olvasás során, ez a könyv akár az életünket is megváltoztathatja, és megszabadíthat régi meggyőződéseinktől és elnyomott érzelmeinktől. Mindez lehetővé teszi, hogy uraljuk a pénzt ahelyett, hogy a megszállottjaivá válnánk.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL