Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Állítsd csatasorba energiáidat

Szerző:
Szabó Anna
Mindannyiunkat energiamező vesz körül, amely üzeneteket küld a velünk kapcsolatba lépő embereknek. Azt mondják, ez az energiamező igen apró, és finom elemekből épül fel, mely meghatározott frekvencián vibrál. Ezt önbizalmunk szintje, fizikai és szellemi egészségünk állapota határozza meg.

 

Amikor olyan emberrel találkozunk, akinél azt érezzük, hogy azonos „hullámhosszon” vagyunk, illetve „teljes az összhang kettőnk között”, akkor tulajdonképpen az történik, hogy olvassuk a másik energiamezejét. Ehhez hasonlóan, ha „rossz kisugárzású” személlyel találkozunk, akkor beépített radarunk a másik személy negativitását, illetőleg rossz szándékát érzékeli.


Energiamezőnk lelki állapotunk és kedvünk szerint változik

Mint ahogyan az imádság szentélye, az áhítat érzésével tölt el és a szenvedés helyi keserűséggel, ugyanúgy mi is attraktív vagy félelmetes atmoszférát vetítünk ki. Mint minden hasonló elmélet szerint, ha nem vagyunk boldogak, és nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor változtatnunk kell valamin, hogy más üzeneteket sugározzon energiamezőnk. Ahhoz, hogy az életet maximálisan élhessük, maximálisat is kell beletennünk. Ugyanúgy, ahogy a növények is csak a megfelelő talajban és környezetben növekednek, de elsorvadnak a rossz körülmények között, ezért olyan tetteket kell véghezvinnünk, amelyek javítják életminőségünket. Pozitív hozzáállással és odafigyeléssel jólétünk javítható, frekvenciánk megváltoztatható, így újabb és újabb harmonikus és kielégítő élményben lehet részünk.




Tudtad?


- Már Einstein is kimutatta, hogy minden környezetünkben található tárgy energiát sugároz ki. A legtöbb ember nem láthatja az emberi energiamezőket, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy azok nem is léteznek. Ugyanolyan valósak, mint a láthatatlan rádió- vagy mikrohullámok.
- Semyon Kirlian kutató kifejlesztett egy technológiát, mellyel filmre vehetők az emberi energiamezők. Olyan mintázatokat talált, amelyek az aurában – még a fizikai jelek megjelenése előtt – kimutatják a betegség jelenlétét.


Milyen fajta energiát sugárzunk?


Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:

- Kik a barátaink? Vajon pozitívan hatnak ránk?
- Élvezik-e az emberek a társaságunkat vagy inkább igyekeznek távol tartani magukat tőlünk?
- Boldognak érezzük-e magunkat párkapcsolatunkban, munkahelyünkön, otthonunkban?
- Mennyire vagyunk egészségesek? Milyen gyakran és mennyit panaszkodunk?


Hogyan takaríthatjuk ki energiamezőnket?


- Figyeljünk testünkre és kondíciónkra. Sportoljunk, együnk megfelelő ételeket, pihenjünk és aludjunk eleget.
- Figyeljünk lelkünkre és szellemünkre egyaránt. A szorongást és a haragot próbáljuk meg elkerülni – ezek rombolják egészségünket. Ne használjunk bántó kifejezéseket, száműzzük a negatív és agresszív gondolatokat. Helyükre költöztessünk kedvességet, megértést és toleranciát.
- Kerüljük az erőszakos filmeket, az emberek kínzásáról, vérfagyasztó történetekről készült összeállításokat. Otthonunkat tegyük hangulatos, meleg fészekké.
- Vállaljuk a felelősséget saját dolgainkért. Aktívan vegyünk részt az életadta különböző szituációkban.
- Váljunk olyanná, mint az, akire felnézünk. Ha nagyvonalú, segítő, sikeres, megfontolt és szórakoztató partnerre vágyunk, akkor elsősorban önmagunknak kell sugároznunk ezeket az értékeket.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL