Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Amit hiszel, azt eléred!

Szerző:
Szabó Anna
Változó világban élünk, ahol változnak az igények. Ezért új és más módszerek segítségével kell cselekednünk. Vagy előre haladsz az életben, vagy hátra – vagy fejlődsz, vagy haldokolsz. Nincs megállás.

 

Ellentétben azzal, amit oly gyakran hallunk, az információ nem hatalom. Az információ a hatalom lehetősége. Először is gondolkozz függetlenül. A társadalmi programozás végtelen újrajátszása helyett hallgass a saját, eredeti gondolataidra, és cselekedj azok szerint. Noha fontos, hogy folyamatosan információt és visszajelzést kapjunk a külvilágtól, az információ nem több, szervezett adatbázisnál. Akkor kezd megváltozni az életed, ha befogadod az információt, s annak alapján bölcsen cselekszel. Nem az változtatja meg az életedet, amit megtudsz – a tudás birtokában végzett cselekvés különbözteti meg a valóban gazdag embereket a szüntelenül álmodozóktól. Nincs önmagában jó vagy rossz – minden tetted és minden döntésed értéket teremt, vagy értéket vesz el. Semleges nem létezik.

Kapcsold ki, hogy bekapcsolódj!


Ha hiszed, ha nem, nagyon fontos ügy a televízió problémaköre. Napi 4 óra tévénézés heti 28 órával egyenlő, ami napi 8 óra alvást feltételezve, az ébren töltött időnk negyede. Ez a szokás évi 1456 órát köt le, amit azt jelenti, hogy 60 napot, vagyis 2 teljes hónapot töltünk minden évben a vizuális drog előtt. Ha pedig valami ennyi időt elvesz az életedből, anélkül, hogy rengeteget adna, az olyasmi, amit azonnal el kell felejtened. A tv tehát elpazarolja az idődet, és ez alatt a pénzedet is. de nemcsak ezért kell legalább minimalizálni ennek a fekete lyuknak az életedre gyakorolt hatását. Mondta-e neked valaha bárki is, hogy ne nézd olyan sokat a tévét, mert pusztítja az agyadat? Kiderült, hogy ezek az emberek tudják, miről beszélnek. A tévénézés valóban átalakítja az agyhullámokat, a legértékesebb vagyonunkat. Talán azt gondolod, hogy egy kemény nap után kikapcsolódásra és lazításra van szükséged. A tévé azonban az ellazításnál sokkal többet tesz. Bizonyított, hogy nézése gátolja a tanulási képességeket, ha tehát azt mondod magadnak, hogy tévézési szokásaid nem károsak, mert csak oktató műsorokat nézel, akkor talán becsapod magad. Láthatod, hogy nincs több kifogás! Kapcsold ki most!


Teljes hiedelemrendszered


Az „amit hiszel, azt eléred” eredményeid vezérlő tényezője: a bőség hiánya a pénz, a lelki béke, a kapcsolatok, a fizikai egészség vagy bármi más szempontjából. Ez jelenlegi teljes hiedelemrendszered halmozódó hatása, ami pontosan az, aminek hangzik – minden hiedelmed, a szokásaid, az élményeid, az értékeid és a feltevéseid összessége. A legtöbben azáltal akarják megváltoztatni eredményeiket, hogy a hatásokkal foglalkoznak, új megoldásokat vetnek be az eredmények elérésére, és azt hiszik, meg fogják változtatni a dolgokat. De ha meg akarod változtatni az eredményeket, akkor az okokkal kell foglalkoznod. Azt kell megváltoztatnod, amit hiszel.

Előfordult már veled, hogy moziban ültél, láttad a filmvásznon pergő képeket, és azon kaptad magad, hogy az egészet valódinak érzed? Aztán hátranéztél a vetítőteremre, és láttad, hogy egy fénysugár lép ki a dobozból, az hozza létre azokat az élethű képeket. Furcsa élmény, nem? Talán eszedbe jutott, hogy te és körülötted mindenki a kivetített képeket bámulja, és igaznak hiszi őket. A filmvászon nagyon hasonlít az életedre: gondolj a vásznon pergő képekre úgy, mint az életed eredményeire. Ha meg akarod változtatni a képeket (az eredményeidet), akkor a filmet kell megváltoztatnod. Körülötted ugyanis minden az életed filmvásznára van kivetítve, és elméd a vetítőgép. Változtasd meg a filmet (a teljes hiedelemrendszeredet), és megváltoztatod az eredményeidet is.


A hit fokozatai


Azért is nagyon nehéz megváltoztatni azt, amiben hiszünk, mert nem értjük, hogyan kerültek a fejünkbe azok a hiedelmek. Miért hisszük azt, amit hiszünk? Nos, egyrészt azért, mert tudattalan programozásunk és a körülöttünk lévő kultúrával való túlzott azonosulás megakadályoz abban, hogy létrehozunk egy független én-érzetet, a saját egyedi identitásunkat. Ha meg akarjuk változtatni a teljes hiedelemrendszerünket, akkor tudatosítanunk kell tudatalatti hiedelmeinket, meg kell vizsgálnunk, hogy igazak és hasznosak-e, egészségessé kell tennünk és meg kell változtatnunk őket – vagy el kell engednünk, ha nem azok.

Szókratész mondta a következőt: „Át nem gondolt életet nem érdemes élni”. Ha nincs benned bátorság a kérdések feltevésére, sosem lesznek saját válaszaid, helyettük külső forrásokból származó, gyakran kéretlen „ajándékokat” kapsz.

 

A tudatosság átprogramozása

Programozásod mélyen gyökerező értékekből, hiedelmekből és feltevésekből áll, amelyek rögzültek vagy bezárultak a tudatalattidba. Ezek nagy része ajándék, amelyeket nagyon fiatalon, jellemzően a 3-8 éves korodig terjedő időszakban kaptál a szüleidtől, a nagyszüleidtől, a tanáraidtól, az edzőidtől, a vallásodtól, és bárki mástól, akinek tekintélye volt a szemedben. Nagyjából azt mondhatjuk, hogy más emberek szokványos gondolkodásmódjának vagyunk a melléktermékei, és számos eredményünk okát azok a gondolatok jelentik. Őrület, igaz? Leggyakrabban még a tudatos elméd nincs tisztában mindennel, amit tudattalan elméd előállít, de a programozásod, a tudatalatti filmed, vagy a teljes hiedelemrendszered továbbra is úgy működik, mintha minden, amit gondolsz vagy hiszel, a szó szoros értelmében igaz lenne. Nem az!

Hála Istennek, először te választottad meg a saját hiedelemrendszeredet – még akkor is, ha ezt tudattalanul tetted -, és most megtanulhatod, hogyan válassz tudatosan újakat, hogy új eredményeket érj el. Íme, a titok az elméddel kapcsolatban: noha a tudatos elmédben őrzött gondolatok és hiedelmek létfontosságúak ahhoz, hogy magadhoz vonzd azt, amit akarsz, a tudattalan elmédben őrzött programozás és hiedelmek súlya még nagyobb. Erősebbek, mint az akaraterőd! Bármilyen erős is legyen az akaraterő, hol működik, hol nem, míg tudattalan programozásod a hét minden napján, napi 24 órában működik. Annak érdekében, hogy ez a pillér harmóniában legyen, meg kell értened azokat a dolgokat, amelyekkel foglalkozol. Lényed négy részből áll: a felsőbb tudatos elméből, a tudatos elméből, a tudattalan elméből és a testből. Ezek jelentik spirituális, intellektuális érzelmi és fizikai részedet.

Ha a felsőbb tudatos elméről van szó, akkor lelked mindentudó intelligenciájára utalunk. Ezt számos nagyszerű hagyomány rengeteg néven nevezi: hívják őket őrangyalnak, Felsőbb Énnek, vagy akár Istennek is. A felsőbb tudatos elme az a részed, amely a kozmikus vagy isteni intelligenciából merít, az a részed, amely sosem válik el a forrásodtól, bármennyire is ellentétesek esetleg az ezzel kapcsolatos érzéseid.

A tudatos elme az a részed, amely éppen most ezt a szöveget olvassa. Ez a racionális gondolkodó részed, ebben rejlik egyedi személyiséged. Ez az a részed, amely beszél és gondolkodik, érvel és korlátokat állít.

Tudattalan elméd vezérli valójában minden tettedet, és ebben rejlenek a szokásaid. Amikor megtanulsz valami tudatos dolgot, például a vezetést, akkor kezdetben nehéz, de egy ponton a mozdulatok átkerülnek a tudattalan elmédbe, és szokássá válnak. Ettől fogva egyszerűen a tudattalan elme felügyeli, minimális erőfeszítés révén. Tudattalan elmédben rejlik teljes programozásod és hiedelemrendszered. Tudattalan elméd hozta létre a történteket évekkel azelőtt, hogy fejlettségi szinted alapján képes lettél volna tudatos gondolatot vinni a folyamatba. Soha, semmit nem felejt: tudatos éberséged állapotában tudatalattid mindent elraktároz, bár megtanulhatod, hogyan férj hozzá ezekhez az emlékekhez meditációs, vizualizációs és relaxációs technikákkal, az ismétlődő eredmények elmélyült megfigyelésével és hasonló módszerekkel. A nagy eredményeket elérő emberek megtanulják tudattalan elméjük helyes használatát, méghozzá azáltal, hogy a tudatalattijukban elültetik látomásuk, szándékaik és képeik megerősítő magjait. Bármilyen magokat ültetsz tudattalan elméd kertjébe, szárba szökkennek, és olyan tetteket teremnek, amelyek ugyanolyan típusú eredményt vonzanak. Semmiképpen sem szüretelhetsz gyémántokat, ha paradicsomot ültettél. Nem igaz? Az a célod tehát, hogy teljes hiedelemrendszeredet úgy programozd át, hogy tudatos és tudattalan elméd együttműködjön annak érdekében, hogy előrejuttassanak.

 

Miben hiszel igazán?


A hiedelmek két dolgot tehetnek: vagy előrejuttatnak bennünket, vagy visszafognak. A probléma ott kezdődik, hogy gyakran olyan hiedelmeink tartanak vissza, amelyek létezéséről nem is tudunk! A hiedelmek közvetítik azt a döntésedet, hogy a világ szerinted miként működik. Meggyőződést vagy elfogadást jelentenek azzal kapcsolatban, hogy bizonyos dolgok igazak, valódiak. E hiedelmek bármilyen formát ölthetnek, és mindaddig igazak maradnak számodra, amíg meg nem kérdőjelezed őket. Ha elhiszel valamit, akkor ez a hiedelem nagymértékben meghatározza, mit teszel és mit nem, és hogyan érheted el értékeidet az életben. A legnagyobb örültség az, hogy amin elfogadsz egy hiedelmet valamivel kapcsolatban, mindent megteszel, ami hatalmadban áll, hogy gondoskodj arról, hogy igaz maradjon, még akkor is, ha nem szolgál a javadra. A hiedelmek azonban megváltozhatnak.

Hozzáállásunk szintén változik, de nem mindig a jó irányba. Napjaink világában például a legtöbb fiatalnak azt tanítják, hogy kerüljék az érzelmeket és az intuíciót, erőszakos videojátékokon és filmeken nevelkednek, amelyek tompítják érzékeiket és növelik az agressziót. A horrorfilmek népszerűbbek, mint valaha. Mi „felnőttek” tehát bűnrészessé váltunk abban, hogy azt „mondjuk” gyermekeinknek, szórakozás címén rendjén való dolog emberek lelövését és megcsonkítását, végtagjaik levágását nézni.

A felismerés a tanulás és átalakulás első törvénye. Sosem fogod megváltoztatni a hiedelmeidet és viselkedésedet, amíg fel nem ismered, hogy ezt kell tenned. Minden átalakulás a tudatosság átalakulásával kezdődik. Ez egy kritikus pont. Ha felismerjük, hogy valami átalakulásnak kell bekövetkeznie, még akkor is rémisztő lehet a hiedelmek megváltoztatása. Az ellenállás egyfajta reflex. Az élet paradoxonja, hogy szükségünk van bizonyosságra, de változatosságra is. A folyamatos bizonyosság unalmat teremt, a változatosság és a változás nélkülözhetetlen a fejlődéshez. Azonban bármennyit is fejlődsz, hajlamos leszel arra, hogy a kényelmi zónádban maradj.

 

Valódi hiedelmeid megélése békét teremt az elmédben


Nem lehet harmonikus kapcsolatod a saját éneddel vagy másokkal – nem élhetsz valódi harmonikus gazdagságban -, ha a hiedelemrendszeredet mások eltérítik. Nem számít, mennyi időt vagy energiát fordítottál egy útra - nagyon is rendjén való, ha az úti célhoz érve rájössz, hogy mindaddig valaki más igazságváltozatát élted, ami annak a másik embernek a tapasztalatain és hiedelemrendszerén alapult. Rendjén van, ha egy napon felnézel, és rájössz, hogy hazugságban élsz, még akkor is, ha rengeteg időt, pénzt és figyelmet szántál az útra, amin jársz, még akkor is, ha rekordokat döntesz és hatalmas nyeremény vár rád, vagy ha mindenki téged ünnepel. Mindegy, hogy egy állást, egy kapcsolatot nőttél ki, rendjén van, ha rajtakapod magad azon, hogy olyan gondolkodásmódot követsz, ami nem a sajátod. Az igazság így működik. A felismerés az átalakulás és a fejlődés törvénye. Örülj, hogy most jöttél rá, és nem évek múlva. Nem érdekes, mit tanítottak neked, mit tarts jónak az életedben. Ha az nem jó számodra, akkor nem jó. Ne feledd, nemesebb dolog tökéletlenül hajszolni saját látomásodat, mint tökéletesen hajszolni másokét.


A belső termosztát

Tartsd észben, hogy tudattalan elméd nem képes megkülönböztetni a tényeket a kitalált dolgoktól. Ez azzal az előnnyel jár, hogy ha parancsot adsz a tudattalan elmédnek azáltal, hogy elképzeled, hogyan fogod érezni magad a kívánt eredmény elérése után, akkor az elme azt hiszi, ezt már megteremtetted, és ráadást követel a való világban. Pozitív gondolatok, szavak, érzelmek, tettek és eredmények következnek, és a ciklus ismétlődik, tovább erősítve a hasznos szokást. A hátrány azonban abban rejlik, hogy tudattalan elméd állandósíthat egy sérelemvilágot, és még többet vonz ugyanabból, mert nem vontad kétségbe azokat a hiedelmeket. Fel kell tehát ébresztenünk magunkat a hamis hiedelmek hipnózisából! De hogyan?

A tudattalan elmét talán egy hőfokszabályzóhoz lehetne hasonlítani, amely a beállított értékekre egyenlíti ki a hőmérsékletet, ha túl meleg vagy túl hideg van. Mi történik, ha a lakásodban 20 fokra állítod ezt a szabályozót, és a hőmérséklet 24 fokra emelkedik? Egy mérőeszköz észleli a hőmérséklet-változást, beindít egy generátort, ami működésbe hozza a légkondicionálót, és visszaállítja a hőmérsékletet 20 fokra. Ha pedig a hőmérséklet a beállított érték alá csökken, a mechanizmus megint csak észleli a különbséget, és ugyanazt a folyamatot használja a fűtés beindítására. Ez a mechanizmus pedig a programozásod, a tudattalan elméd és a teljes hiedelemrendszered.


Szabadulj meg az önkorlátozó hiedelmektől!


Elméd most veszettül száguldozik és próbálja felkutatni mindazokat a dolgokat, amelyekkel mechanizmusod eddig akadályozott téged? Munkahelyváltásod vagy előléptetésed ellenére ugyanazok maradtak az eredményeid? Leadtál 10 kg-t, de szinte azonnal vissza is szedted? Ez mind a fentieknek köszönhető. Belső hőfokszabályozód beállításainak megváltoztatása érdekében, és azért, hogy megtaláld azokat a hiedelmeket, amelyek alapján valóban élni akarsz, elengedhetetlenül fontos, hogy felkutass és elengedj minden korlátozó hiedelmet, amelyek túszként tartanak fogva. Tegyél fel tehát magadnak néhány kritikus kérdést. A cél az, hogy nagyon kellemes legyen számodra a kellemetlenség. A kényelmi zónád vagy visszatart, vagy erővel és lehetőséggel bővül. Tekintsd a lehetőséget a fejlődésben rejlő kalandnak. Gyorsan írd le, gondolkodás nélkül, és ne mérlegeld, hogy mivel állsz elő. Írj le annyit, amennyit csak tudsz, negatív és pozitív hiedelmeket egyaránt.


Mit mondanának a legjobb barátaid és a gyermekeid, melyek a legfőbb hiedelmeid? Ha nem tudod, kérdezd meg tőlük. Aztán térj vissza a listádhoz. Csak írd le a gondolatokat, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy ellentmondanak egymásnak. Aztán nézd végig a listát, és rájössz, mit kell egy kicsit átgondolnod. Tudnád igazolni azt a hiedelmet egy bíróságon? Ha nem, akkor fontold meg, hogy újragondolod. Minden egyes hiedelemről próbáld pontosan megállapítani, hogy honnan származik. Az ellentmondások megmutatják majd számodra, miben kell fejlődnöd. Kérdezd meg magadtól a következőt: „Ez egy olyan hiedelem, amit meg akarok tartani, vagy olyasmi, ami frissítésre szorul? A javamra szolgál, vagy sem, ha így gondolkodom?”. Nem szokatlan, ha felfedezed, hogy ellentmondásos hiedelmeket őrzöl. Honnan származnak ezek a hiedelmek? Kezdd a szüleiddel. Tudod, miben hittek, igaz?

Ennek a listának az összeállítása segít tisztán látni, hogy életed túlnyomó részében egyszerűen tudat alatt elfogadtad mások hiedelmeit, kérdések nélkül – még akkor is, ha ellentmondásosak voltak. Attól fogva azok vezérelték a viselkedésedet, és gyakran korlátoztak téged – egészen mostanáig. Meg kell változtatni néhány gondolati mintádat azáltal, hogy pozitív és erőteljes átprogramozást végzel. Átprogramozásodat saját szenvedélyed vezérli majd, és a saját döntésed helyezi el a tudattalan elmédben. Ez a döntés arra szolgál, hogy új és erőteljes, harmonikus gazdag életet teremts. A harmonikus gazdagság nem egy kezdődő és befejeződő folyamat, hanem olyan program, ami önmagára épít. Amint igazán elkötelezed magad mellette – ha ugyan még nem tetted meg -, észreveszed, hogy komoly hajtóerőt hozol létre. Ha kitartasz mellette, egyre könnyebbé válik. Minden egyes nap az összes előzőre épül, pontosan beleillik a folyamatba, új viselkedési mintázatokat, gondolkodási és cselekvési módokat teremt, amelyek összhangot és gazdagságot hoznak.


Szeretnél még többet megtudni a harmonikus gazdagságról? Akkor feltétlenül vásárold meg az alábbi könyvet:

James Arthur Ray – Harmonikus gazdagság
(Édesvíz Kiadó)

A harmonikus gazdagság életed minden területén bőséget jelent. Legtöbben a gazdagságot a pénzzel azonosítják. Noha ez valóban részét képezi, ennél sokkal többről van szó. A valódi gazdagság a harmónia és a jólét állapota. Egy valóban gazdag ember minden szempontból harmóniában él.
James Arthur Ray célja rávenni, hogy túllépj önként vállalt határaidon, más néven konfortzónádon, ugyanis csak ezen a módon fejlődhetsz. Ha nem állsz készen arra, hogy másként gondolkozz, érezz és cselekedj, mint eddig, akkor továbbra is csak a jelenlegi eredményeket kaphatod. Te ennél többet érdemelsz, ez a könyv pedig segíthet, hogy többet kapj. De hajlandónak kell lenned, hogy nyitott elmével megkérdőjelezd jelenlegi gondolataidat, hiedelmeidet és feltevéseidet. Mire a könyv végére érsz, pontosan tudni fogod, hogyan hozd létre a valódi jólétet jelentő, kielégítő életet. Megtanulod majd, hogyan lehet részed bőséges gazdagságban életed öt kulcsfontosságú területén: pénzügyi, kapcsolati, mentális, fizikai és spirituális téren.

Tanuld meg, hogyan kell:
* fokozni a kreativitásodat, az intelligenciádat, az intuíciód és elméd működését;
* elmélyíteni személyes kapcsolataidat és erősíteni képességedet, amellyel az életedbe vonzod azokat az embereket, akiket szeretnél;
* elérni a pénzügyi szabadságot;
* visszanyerni az egészségedet és az összes energiádat, és tökéletesíteni fizikai erőnlétedet;
* megszabadulni a tudattalan korlátozásoktól;
* legyőzni a félelmeket, amelyek miatt megrekedtél, és amelyek megakadályozták, hogy tudd és bevalld, hogy a legjobbat érdemled.

A Harmonikus gazdagság kötelező olvasmány mindenkinek, aki készen áll elfogadni, hogy a sikerhez tiszta és hajthatatlan szándék szükséges. Megmutatja, hogyan teremts elképesztő eredményeket… most azonnal!


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL