A harag, a neheztelés azért jön létre benned, hogy távol tartsd magadtól azt, aki bánthat, tehát ez egyfajta védekezés. Ez egyébként, ha másképp nézel rá, nagyon jó önismereti módszer lehet, hiszen, ha valaki bántani tud, akkor ott valami téged megérint. Ha erre ránéztél, és még vannak olyan esetek az életedben, amikor úgy érzed, ez jogos harag volt, akkor gondolj arra, hogy akkor, amikor valaki megbántott, csak azt tette, amit az adott pillanatban a legjobbnak gondolt, és amire éppen képes volt. Senki nem fog rosszabb döntést hozni, ha tud jobbat is, ha meg nem tud, akkor az volt a legjobb. Ebből kiindulva könnyebb megérteni a fájó eseményeket, és ha meg tudod érteni, hogy ki miért reagált úgy, ahogy, akkor meg is tudsz majd bocsátani. Ez neked lesz fontos, mert a harag a te lelkedet mételyezi, rengeteg energiát elvesz, amit értelmesebb dolgokra is lehetne fordítani. Ha úgy kezeled, hogy „ami volt, elmúlt, változtatni nem lehet rajta”, akkor értelmét veszti a „haragszomrád”, te pedig a helyzettől függetlenül is jól tudod majd érezni magad.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK