Az alvás első óráiban a legfrissebb élményeket dolgozzuk fel, melyek az elmúlt néhány napban történtek. A távolabbi múlt eseményei, a tudatalatti félelmek csak az alvás utolsó harmadában idéződnek fel. A legnyomasztóbb rémlátomások akkor kezdődnek, amikor odakint már dereng a hajnal. Azért a rossz álmokra emlékszünk, mert durván felriasztanak az alvásból. Az álomkutatással foglalkozó szakemberek az ébredést úgy értelmezik, mint a lélek vagy az agy által működésbe hozott vészféket, mely túl erős félelem esetén egyszerűen kikapcsolja a képeket. Az alvót látomásai során rendszerint üldözések és kilátástalan helyzetek teszik próbára. Gyakori, hogy olyan állatok erednek nyomába, melyektől undorodik, például patkányok, kígyók vagy pókok Az üldözők lehetnek képzelet szülte szörnyalakok Van, aki azt álmodja, hogy bezárták valahová, más attól retteg, hogy a mélybe rántja egy láthatatlan erő, esetleg megég, megfullad, vagy felfalja valami. A rémálom szenvedő alanya általában fegyvertelenül áll az életveszélyes fenyegetéssel szemben, melytől csak a felébredés szabadíthatja meg.
Az alváskutatók és a pszichológusok nagyjából azonosan vélekednek a rémálom eredetét, értelmét és célját illetően. Valamennyien egyetértenek abban, hogy elfojtott problémák és tudattalan félelmek hallatnak magukról ily módon. Egy angol pszichológusnő azt állítja, hogy az álmodót saját tudatalattija bünteti meg azért, mert lelkiismerete ellen vétett, tiltott vágyainak engedett, vagy valami borzalmas cselekedetet követett el. Más kutatók úgy vélik, hogy az álom afféle nagytakarítás, melynek során az agy rendezi, értékeli, és az emlékekkel egybeveti az új információkat, érzéseket és élményeket, majd jelentőségüknek megfelelően az emlékezetben elraktározza vagy törli őket.
A gyötrő álmot egy kellemetlen élmény vagy egy horrorfilm is kiválthatja, ám a háttérben rendszerint valamilyen megoldatlan probléma áll, melyet szeretnénk végre tisztázni. A döntő azonban a lelkiállapot. Aki rosszul érzi magát, az álmában gyakran él meg szorongatott, félelemmel teli helyzeteket.
Egy érdekes módszerrel azonban át lehet írni az álmok forgatókönyvét. Idézzük fel álmunkat, majd tetszés szerint változtassuk meg a dramaturgiát, és a következő napokban ellazult állapotban pergessük le az új változatot lelki szemeink előtt. Ezzel a módszerrel az érintettek nagy részének sikerült kellemes álommá változtatnia rettenetes látomását.
Fejtsd meg az álmaidat!Az álmoknak mindig üzenete van számunkra, ezért fontos, hogy meg is fejtsük, vajon mit jelent, mit akar tőlünk... |
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK