Sokunkkal előfordult már, hogy míg teli voltunk gondokkal, ismerőseink és barátaink dúskáltak a jóban. Néha jobban esne, ha másoknak is volna egy kis bajuk, mert az ő problémájuk tükrében a mi gondunk is kisebbnek látszana. Egy felmérés során a megkérdezettek háromnegyede bevallotta, hogy titokban örömöt érez mások problémájának hallatán. A káröröm, állapítják meg a szakemberek, nem mindig jellemhiba, hanem sokszor annak megnyilvánulása, hogy érezzük, „egy csónakban evezünk", és így egymást vigasztalhatjuk.
A peches emberek iránt mindig egy kis szimpátiát érzünk, hiszen ők olyan sérülékenynek látszanak. Mások szerencséje ugyanakkor nyomasztóan hat ránk. A szívünk mélyén egy kicsit talán még utáljuk is azokat, akiknek állandóan fent ragyog a szerencsecsillaguk. Az örökös nyertesek csak a filmvásznon vagy a tévében kedvesek a szívünknek, de ott is csak akkor, ha a happy end előtt komoly akadályokat kell leküzdeniük, vagy lelki válságon esnek át. A hétköznapokban viszont senkit sem szeretünk és csodálunk irigykedés nélkül. Más bajának tükrében helyzetünket is sokkal reálisabban sikerül megítélnünk. Akinek úgy tűnik, életét minden apróság megkeseríti, mások problémáján keresztül jön rá arra, hogy valójában milyen szerencsés. Saját csekély fizetésünkkel is mennyivel elégedettebbek vagyunk, ha azt halljuk, hogy egy barátunk éppen elvesztette az állását.
A káröröm ugyanakkor komoly lelkiismeret-furdalás forrása is lehet. Sokan teszik fel maguknak a kérdést, vajon miért éppen a szívükhöz legközelebb esőknek kívánnak rosszat. Az egészséges káröröm nem a más szenvedése, baja fölött érzett kaján öröm, hanem gyógyszer saját kisebbrendűségi érzésünk ellen. Aki ismerőseivel, barátaival szemben egyébként jó szándékú és jóindulatú, annak nem kell lelkifurdalást éreznie ilyen „kilengések" miatt.
„Nemrég találkoztam Rózsa barátnőmmel- meséli Melinda és gratuláltam szerencséjéhez. Egyszer csak azt éreztem, hogy jókedve engem is felvillanyoz. Tudom, nemrég még neki is nagyon rosszul ment. Ez az, ami vigasztal. Remélem, hogy egyszer nálam is minden jóra fordul.”
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK