Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Lenyelt "nem"-ek

Szerző:
Szabó Anna
Nem-et mondani nehéz. Legalábbis nehezebb, mint igen-t. Csakhogy a lenyelt nemek súlyos következményekkel járnak. Aki tehát igent mond, akkor is, amikor legszívesebben nemet mondana, bután cselekszik. Az életet megkeseríti a bizonytalan igennek hangzó nem. Éppen ezért fontos, ha kigondoltad, mondd is ki: Nem!

 

Értelmetlen ellenkezésre, szembenállásra, makacskodásra senkit sem akarunk biztatni, de arra igen, hogy véletlenül se mondjatok igent, ha nemet gondoltok.


Igent mondani persze könnyebb

Az igent, szinte sohasem kell megindokolni. Ha valakivel egyetértünk, vállaljuk a véleményét, akaratát, az örül ennek és a legritkábban kérdezi: miért? Nem így a nemmel! A nemet mondónak majdnem mindig meg kell indokolnia a tiltakozást. Sokan félnek ettől.

Sokan vallják, hogy jobb a békesség, és ezért nem mondanak igazat, vagyis nemet. Mert:

- félnek, hogy elveszítik mások szeretetét, megbecsülését,
- azt hiszik, hogy csak azt az embert kedvelik, aki soha nem mond ellent,
- kerülik a veszekedést, a nagy jeleneteket,
- nincsenek érveik a vitához,
- egyszerűen nem akarják megbántani a másikat,
- nincs idejük kifejteni a véleményüket,
- azt hiszik, hogy később is lehet nemet mondani.


Kínos lehet


Természetesen vannak esetek, amikor ráér a nem. Lehet holnap is mondani, vagy holnapután. Akkor sem lesz késő. Legtöbb halasztás azonban rátelepszik arra, aki kivár. Legtöbb halasztás gyávaságot jelent, és ami a legfontosabb: a ki nem mondott nemek sokszor befolyásolják, sőt meghatározzák egész életünket. Ez utóbbit persze inkább az igenekről szokták hirdetni.

Gondoljunk most a legnagyobbra, a legfontosabbra. Az oltár előtt kimondott igenre. És ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy hányan és hányan bizonytalanodnak el. De nem mernek sem egy héttel, sem egy hónappal korábban visszakozni, mert már készül a menyasszonyi ruha, már kimentek a meghívók, már megjött egyik-másik nászajándék, és különben is olyan kínos lenne! Kínos lenne odaállni, vagy leülni valakivel szemben, és azt mondani: nem, mégsem. Pedig ennyi lenne az egész. Jó, valamivel több, de mindenképpen kevesebb, egyszerűbb, mint ami az igennek hangzó nem után következik: teljesen, vagy félig elromlott élet, keserűség, kínlódás, válás, gyermek-elhelyezési per, láthatás, gyermektartási huzavona. Mindez egyetlen kimondott nemmel szemközt, a másik serpenyővel.


Fejfájást okozhat


Nincsenek kis vagy kisebb jelentőségű nemek. Sok nő nem tudja, mitől fáj a feje, mitől érzi magát rosszul, miért nem szereti a társaságot, miért érzi úgy, hogy mások kihasználják. Megkockáztatjuk a választ: azért, mert sohasem, vagy csak ritkán mond nemet. Ha elsőre azt válaszoljuk főnöknek, amit gondolunk, tehát azt, hogy: sajnos, nem - legfeljebb lemaradunk a jutalomlistáról. De még ez sem bizonyos. Nem vállalni egy feladatot sokkal jobb, mint elvállalni, szenvedni tőle, majd később visszamondani. A barátnő, a férj, a gyerek kérésére is lehet nemmel válaszolni. Legfeljebb a csomagolásra kell ügyelni. Ez utóbbi azonban sokkal egyszerűbb, mint később elviselni saját gyávaságunk következményeit.


Megoldást jelenthet sok mindenre


Próbál ki és figyeld a hatást! Meg fogsz lepődni. Nem lesz kevesebb barátod, több konfliktusod. A férfiak általában szeretik a határozott, pontosan fogalmazó, az érdekeit felismerő nőket.


Felszabadít


Hidd el, hogy te is visszautasíthatsz bárkit. Ha mindenkinek a kívánságát teljesíted, ezzel elveszítheted önbecsülésedet.

- Minden vállalt és értelmes NEM után egyre könnyebb lesz újabb NEM-et mondani. Megnő az önbizalmad, ha képes vagy vállalni az ütközéseket. Emlékezz arra, milyen jól és szabadon érezheted magad a helyes döntésed után.
- Ne halogasd az első NEM-et. Ne mondd azt, hogy „ezt még meg kell tanulnom", vagy „ezen még gondolkodnom kell”. Gyakorolj!
- Nem kell feltétlen igazolást keresni, ha valamire nemet mondtál. Nem akarod, és kész. A megerősítés, a bizonygatás sokszor felesleges.

 

Akkor tehát: nem?


Nem feltétlenül. Mindössze azt ajánljuk, hogy ne bizonytalanodj el, ne félj. Egy határozott nem, sokszor jó előre is megold mindent. De véletlenül se feledkezz meg a jó helyen, jó időben kimondott igenekről.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL