Az Ostarának is nevezett a nap a napéjegyenlőség ünnepe. Úgy tartják Március 19. és 21. közé esik, de ma van a napja a tavaszi energiák betetőzésének. Jóformán minden természeti vallásban megtalálható ez az ünnep, legfeljebb másik elnevezéssel. A természet felébred téli álmából, a föld ismét termékennyé válik, kezdődhet a munka a földeken. A druidák szerint az istennő termékennyé varázsol mindent, az istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést és óvja a természetet. Így hozzák életünkbe a bőséget és a jólétet.
A görög mitológia szerint ma ünnepeljük Perszephoné istennő visszatérését az Alvilágból, ahová az istenek megállapodása szerint az őszi napéjegyenlőség idején távozott. Perszephoné anyja, Démétér a termékenység és a gabona istennője.
A germánok Ostarát ünnepelték, ami náluk a Húsvét. ’Osten’ (kelet) istennő a keleten felkelő éltető napról kapta a nevét. Szent állata a nyúl, a tojás pedig az élet létrejöttének jelképeként került ebbe a pogány vallásokba.
Mi az, amit ma megtehetsz azért, hogy a te életedbe is beköszöntsön a jólét?
{KEPGALERIA}
3. Mutass be áldozatot!
Mivel mégiscsak a természetet ünnepeljük, érdemes lehet ma étel-ital áldozatot bemutatnod. Egy tál gyümölcs, finom italok kitétele a kertbe, az oltárodra vagy akár egy mezei asztalra, amit felajánlasz a Természet Istennőnek. Nyugodtan kérd, hogy cserébe a szerény felajánlásodért teljesítse a kívánságodat, ha jónak látja.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK