Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Mondj nemet az egónak!

Szerző:
Szabó Anna
Mindenkinek van egója. Önmagában véve nincs is vele semmi gond, hiszen mindannyiunk számára fontos, hogy odafigyeljünk magunkra. Meg kell tanulnunk azonban, hogyan gondoskodhatunk róla, hogy építő módon tudjuk kamatoztatni az érzelmeinket, és képesek legyünk kezelni a problémáinkat.

 

Csak ha ezeket megtanultuk, tudunk elvonatoztatni magunktól, és fordíthatjuk figyelmünket a saját dolgainkról más emberek szükségletei felé, akiket szolgálni kell (pl. gyermekünk, szüleink, társunk, stb.).


Az ego az a részünk, amely teljes egészében saját céljaira és vágyaira összpontosít.


Csakhogy az emberek túlságosan beleragadnak a saját egójukba, vámpírokká válnak, akik leszívják a körülöttük lévők energiáját. Ezt a személyiségtípust a pszichológia narcisztikusnak nevezi. Az ilyen emberek képtelenek kilépni a maguk nézőpontjából, ahonnan a világot szemlélik, és meglátni mások valóságát. Sajnálatos tény, hogy az egót valóban nem könnyű kimozdítani ebből az állandó önmagára fókuszáltságból. Az ego vezette ember ugyanis nem látja, hány ígéretes lehetőség megy el mellette, csak mert nem képes senki és semmi másra figyelni.


A narcisztikus ego


Hogy miért válik valaki narcisztikussá, azt nem könnyű megérteni. Bizonyos életszakaszokban (ilyenek pl. a gyermekkor, vagy a különböző krízishelyzetek) teljesen természetes, hogy az ember leginkább önmagával van elfoglalva. Egy bizonyos ponton túl ez az irányultság azonban nem egészséges fejlődésre vall! Ezért teljesen fel kell hagynunk az ego táplálásával. Ez azért fontos, mert az ego legtöbbször nem tudja, mikor kell megállj-t parancsolnia magának.


Az ego alapvető összetevői


Az ego egyfajta elkülönültségen alapszik. Általa mindenkitől különbözőnek érzed magad. Az egészséges egóval rendelkező ember azonban tudja, hogy hasonlít a többi emberhez, és keresi, hogyan kapcsolódhat hozzájuk a lélek által. Ezzel szemben az, akinek egészségtelenül nagyra nőtt az egója, folyton a saját egyediségét és különlegességét hangsúlyozza, legyen szó akár erényekről, akár hibákról. Az egót szokták álarcnak, vagy személyiségnek is nevezni, és általában a következő három összetevőjét különbözik meg:

Elme: az ego gondolkodó része. Segít feltárni a történések absztrakt és logikus okait, lehetővé teszi, hogy ötleteket találjunk ki, és eltervezzük, hogyan valósítsuk meg őket.
Érzések: mivel nem racionálisak, a dolgok „érzékeléséhez” járulnak hozzá. A legalapvetőbb szinten abban segítenek, hogy eldöntsük, valami örömteli vagy fájdalmas-e számunkra. Ha tágabban értelmezzük őket, egy sor különböző állapotra bonthatók: düh, szomorúság, féltékenység, boldogság, zavartság, stb.
Test: itt egyszerűen a fizikai testről van szó, minden részét, szervét és szervrendszerét beleértve.

Az egójában rekedt ember akár egy porszívó, folyamatosan beszippantja a körülötte lévőket a saját drámáiba, és ezzel arra kényszeríti őket, hogy RÁ figyeljenek. Nem elég tehát, hogy ő maga képtelen elszakadni saját magától, tőled is elvárja, hogy vele foglalkozz. Azzal azonban tisztában kell lenned, hogy nemcsak az lehet egoista, aki túlságosan szereti önmagát.


Bár a Szellem szintjén mindenki egyenlő ebben a világban, mindig lesznek, akik jobbak, vagy rosszabbak nálad valamiben. Sőt, vannak, akik borzasztóan szenvednek. Az egoista személyiség ugyanis annyira a saját külön világában él, hogy teljes mértékben azzal van elfoglalva, hol áll a többiekéhez képest. Ha úgy érzi, felsőbbrendű, akkor ezt valószínűleg éreztetni is fogja a körülötte lévőkkel, méghozzá arrogáns és lekezelő stílusban. Ha viszont kisebbrendűségi érzése van, folyton lekicsinyli magát, és úgy viselkedik, mint aki sosem lehet méltó rá, hogy egy másik ember szeresse, vagy egészséges, boldog legyen, és így tovább. A Vonzás Törvénye megadja neked azt, amit akarsz, függetlenül attól, hogy épp a Szellem vagy az ego vezet a kívánságodban! Vagyis spirituális és narcisztikus emberek egyaránt képesek ugyanazokra a dolgokra szert tenni általa. Honnan tudhatod, hogy a kettő közül melyik vezérel valakit, aki birtokában van szépségnek, gazdagságnak, intelligenciának és hatalomnak? Egyszerű. Ha valaki a Szellemből indul ki, akkor céljait azért szeretné elérni, hogy általuk másokon is segítsen. Ezzel ellentétben az ego vezérelte ember kizárólag azért áhítozik a világi dolgokra, hogy ezekkel felhívja magára a figyelmet.


Kinőni az egót


Önmagában az égvilágon semmi gond nincs azzal, hogy egyes emberek mesés vagyonnal rendelkeznek. A lényeg, hogy mások boldogulásának elősegítésére használják, vagy sem. Valójában nem a pénz jelenti a problémát – hanem az ego. Vagyis akár szeretnéd, akár nem, előbb-utóbb szembe kell nézned egy alapvető igazsággal:


Ha fejlődni akarsz spirituálisan, ki kell nőnöd az egót, és korlátoznod kell szükségleteit, követeléseit.


Az ego persze hallani sem akar erről! Ő azt akarja, amit akar, és akkor, amikor akarja. Épp ebben rejlik annak a veszélye, ha az egóból cselekszik az, aki a Vonzás Törvényét használja. Mert miközben azzal foglalatoskodik, hogy saját vágyait kielégítse, teljesen megfeledkezhet arról, hogy mindezzel talán árt másoknak. Az ego mindenhol ott van körülöttünk. (Ám rengeteg példa bizonyítja, hogy a Szellem és az önzetlen ösztönzés is létezik a Földön.)


Gondolj csak bele: ha most elköltöznél erről a Földről, az emberek vajon örömmel osztoznának-e a vagyonodon, miközben hálát adnának az égnek, hogy te már nem vagy? Netán úgy éreznék, hogy boldogan megválnának mindentől, amit rájuk hagytál, ha még egy napot veled tölthetnének? A lényeg, hogy ez a bolygó csak is akkor válik földi pokollá, ha a Vonzás Törvényét arra használjuk, hogy egónkat és narcisztikus mohóságunkat tápláljuk. És bár való igaz, hogy jó dolog hálásnak lenni mindazért, amit az élettől kapunk, csupán a hála nem elég, ha közben arra használod a Vonzás Törvényét, hogy önző vágyálmaidat kielégítsd.

Ezért olyan fontos a motiváció, amikor elkezdesz valamit kívánni. Na meg az, hogy harmóniában légy a Szellemmel, és rájöjj, mit is kell voltaképpen kívánnod. Ne feledd, hogy a szellem végső soron azt szeretné, ha ráébrednél arra a láthatatlan kapocsra, ami a világon mindennel és mindenkivel összeköt. Azt akarja, hogy az ego kiterjessze szűk nézőpontját másokra is, amikor nekilát vágyai teljesítésének.


Az önzetlen én


Állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el rajta, hogy kik voltak azok az emberek, akik a leginkább inspiráltak eddigi életed során! Azok, akiknek sikerült elvenniük tőled valamit, és spirituálisan, mentálisan, emocionálisan és pénzügyileg kifosztottak? Vagy azok, akik, még ha néha kemény lecke árán is, de jobbá tettek, mert rákényszerítettek, hogy pozitív irányba fejlődj tovább? Gondolj például Victor Hugo Nyomorultak című könyvére. Az egyik jelenetben a pap jótékonykodása (ezüst étkészlet) olyan nagy érzelmeket vált ki az elítélt Jean Valjeanból, hogy a hatására képes teljesen megváltoztatni az életét. Leszámol a benne dúló gyűlölettel és indulattal, és attól kezdve a jónak szenteli magát. De nem kell minden jócselekedetnek ilyen drámai hatásúnak lennie. Ha odafigyelsz, minden pillanatban észreveheted a kedvesség és a szeretet apró megnyilvánulásait magad körül. Ha egyszer elkezdesz az önzetlen génre összpontosítani, meg fogsz lepődni, mennyi gyengédség, és segítőkészség létezik a világban. Csak meg kell nyílnod előtte, hogy észrevedd és magadhoz vonzd.


Mindig a Szellemé az utolsó szó


Bár a legjobb, ha önmagadtól, természetes fejlődés nyomán jössz rá, hogy ki kell nőnöd az egódat, amennyiben ez nem sikerülne, úgyis a Szellemé az utolsó szó. A legtöbb embernek, aki alkalmazza a Vonzás Törvényét, nagyon nehezére esik ezt megérteni. Túlságosan beléjük ívódott a gondolat, hogy bármi is legyen, születésüktől fogva joguk van hozzá, hogy megkapják, amit akarnak. Ha nem így történik, azt mindig azzal magyarázzák, hogy nem kívánták elég hatékonyan. Szomorú, hogy eszükbe sem jut, hogy talán egy magasabb szintű erő vagy hatalom áll vágyaik útjában – amely messze túl van az ő saját egójukon. Pedig ez elvezetné őket az alábbi felismeréshez:


Ha túl sokáig dédelgeted az egódat, a Szellem végül a vágyaid útjába áll, és az ego minden próbálkozása, hogy bevesse a Vonzás Törvényét, meghiúsul.

Nem számít, mire vágyik az egód. Amit a Szellem akar, annak mindig nagyobb hatalma van. végül úgyis Ő győzedelmeskedik. Az ego persze mindent meg fog tenni, hogy ellenálljon, és ezt letagadja. Csakhogy a Szellem végtelen, és sokkal tudatosabb, mint az ego. Ezért olyan fontos, hogy megtanuld alávetni magad a Szellem akaratának, amikor a teremtő folyamat során kívánni szeretnél valamit.

Gondolkozz el ezen! Keress az emlékeid között egy olyan esetet, amikor megpróbáltál bevonzani valamit, és nem jártál sikerrel. Ha nem süllyedtél mélyebbre az ego bugyraiba azáltal, hogy a kudarc után tovább tápláltad a dühödet és a keserűségedet, a végén valószínűleg valami jó kerekedett ki a vesztségből. Lehet, hogy megtanultál egy fontos leckét, ami arra késztetett, hogy változtass a hozzáállásodon vagy a viselkedéseden. Esetleg elindultál egy teljesen új irányba, ami sokkal több jót tartogatott a számodra, mint amiről az eredeti cél tervezgetésekor álmodni mertél volna. A Szellem ilyen leckéi azért nagyon értékesek, mert megtanítják az egót a szükséges alázatra, és arra, hogy mindig van remény.

A kérdés a következő: valóban lehetséges megtanítani az egót arra, hogy leadjon önző hajlamaiból és késztetéseiből, és örömmel fejet hajtson a Szellem előtt? Vagy egészen az utolsó leheletéig küzdeni fog a saját akaratáért, és minden ilyen próbálkozásnak ellenáll majd? Ha azt az utat választod, hogy csak az egódat hizlalod, biztos lehetsz benne, hogy a Szellem néhány fájdalmas tanulságot vonz majd az életedbe, és így világítja meg mindazt, amit magadtól nem vagy hajlandó meglátni, hogy változásra sarkalljon.

 

Lisa Love – A titkon túl
(Édesvíz Kiadó)


A Titok megjelenése óta mintha mindenki a vonzás törvényéről beszélne. A közkézen forgó elképzelés szerint a világon minden a miénk lehet, amire csak vágyunk. A vonzás törvénye azonban nem csupán a pozitív gondolkodás erejéről vagy a gyors meggazdagodás receptjéről szól. Lisa Love könyvében megmutatja, miként használhatjuk ezt a tudást spirituális módon.

Ahelyett, hogy emberi természetünk önző és kapzsi oldalát erősítenénk, ami egyre csak azt súgja: „még, még, még”, a szerző arra buzdít, hogy nézzünk egónk késztetései mögé, és olyan dolgokat és eseményeket vonzzunk be az életünkbe, amelyek nem csupán nekünk, de másoknak is javára válnak. Olyan alapvető szellemi meglátásokat oszt meg az olvasóval, amelyek elengedhetetlenek az igazi, tartós boldogság és elégedettség megvalósításához.

A Titkon túl segít megérteni, milyen utat szánt nekünk a Szellem ebben az életben. A benne leírt rengeteg gyakorlati útmutatás és technika által megtanulhatjuk arra használni a vonzás törvényét, hogy jobban megismerjük önmagunkat és sorsunkat, s ezáltal megvalósítsunk és fenntartsunk egy igazán mély elégedettséggel járó szellemi állapotot.
Nem mindenki képes arra használni a vonzás törvényét, hogy megnyerje a lottó ötöst, vagy ő legyen a következő irigyelt híresség, de mindenki képes boldogabb és jobb emberré válni a segítségével!

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL