Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Nooszférikus mágia - A spirituális fejlődés útja vagy zsarnokok titkos fegyvere?

Szerző:
Szabó Anna
Az ősi, okkult tudományok is csak elejtett szavakkal, félmondatokkal, homályos hasonlatokkal utalnak rá, kínosan ügyelnek arra, nehogy nevén nevezzék - pedig egyidős az emberi tudattal, a mindennapi élet része ősidők óta.

Sem a google, sem az átlagember számára elérhető okkult irodalom nem beszél róla bővebben, a maga teljességében, hiszen illetéktelen kézben könnyen kétélű fegyverré válik. De ha kaptál már magasabb szférákból választ ki sem mondott kérdésedre, vagy éreztél olyat, hogy egy közösség puszta jelenléte megnyugvással vagy félelemmel tölt el, akkor már te is találkoztál vele.

Az irányítás titkos fegyvere – a közösségi tudat

A nooszféra kifejezés Teilhard francia filozófustól ered. A nooszféra az emelkedő szellemi fejlődés, a globális emberi tudat dimenziója, mely befolyásolja az egész földi létet. A nooszférában az egyes emberek tudata hálót alkot, mely összekapcsol mindenkit mindenkivel, és az egész bolygóra kiterjedő egységtudatot, a korlátok nélküli kommunikáció képességét eredményezi. Olyan akár az internet – egyesek szerint valóban a nooszféra ihlette a világhálót.

A nooszféra a Gaiához hármas szinten kötődő, az isteni vagy univerzális tudat felé fejlődő globális tudat. Magában foglalja a kollektív tudat, a „népszellem", a közösségi és egyéni tudat szintjeit.

Mágikus kölcsönhatás, elhallgatott közös titkok

A képlet egyszerű. A kollektív tudat tölt téged és Te is töltöd a kollektív tudatot, hiszen az ember és szűkebb, tágabb közössége szoros ősidők óta fizikai, érzelmi és mentális kölcsönhatásban él egymással.

Egyetlen ember is befolyásolhatja a kollektív tudatot, és az is képes befolyásolni az ő teljes életét, de a kollektív és a közösségi tudatból táplálkozó mágikus erőt ősidők óta legtöbbször csak átéljük öntudatlanul. Hogy mi ebben a mágikus?

Az, hogy a kollektív tudat mindent tud, mindenre emlékszik és minden érzést tárol, akár egy organikus szuperszámítógép. Akaratlanul is állandóan rácsatlakozol, feltöltöd minden rezdülésed, érzelmed, vágyad, és gondolatod – legyen az emelkedett vagy sötét és szégyenletes – ehhez pedig mások is hozzáférhetnek. Ezért is érzed úgy, hogy mindenki látja rajtad titkodat.

Ugyanakkor Te is lehívhatsz belőle olyan információkat, melyeket mások minden erejükkel el akarnak titkolni – rezgéseid minősége és szellemi nyitottságod függvénye szerint. Minél szorosabban kötődtök egymáshoz közösségeddel, annál tisztábban kapjátok közös tudatotokból a válaszokat.

A közös tudat irányítói – építő vezetők és manipulatív zsarnokok

A vezető képes befolyásolni a közösség tudatát. Az építő, pozitív vezetőt választják. Csak a rend és az egyensúly helyreállítása érdekében avatkozik be, elvileg hagyja, hogy hívei egymást erősítsék, gyógyítsák, fejlődjenek, kiteljesedjenek. Ők valahogy még a mesékben is ritkák, mint a fehér holló...

A romboló, negatív vezető bitorol. Kivonja magát a közösségből, hogy saját érdekei szerint uralhassa, irányíthassa és elnyomja a tudata által átfogott környezetet. Ehhez általában leplezve, érzelmileg manipulálja az egyes embereket a közösségi tudaton és a kölcsönös függésen keresztül, továbbá gátat szab az önálló gondolkodásnak és a szellemi fejlődésnek.

Pusztító hatalom vagy világmegváltó erő?

Az egyes emberek globális tudaton keresztüli összetartozása, összekapcsolódása önmagában csupán egy megfoghatatlannak tűnő jelenség. Minden kultúrában megvannak ugyanazok a fejlődésre, összetartozásra, boldogságra törekvő értelmi, érzelmi értékek. Ritka kivételtől eltekintve mindenki örül a gyermekkacajnak és a madárdalnak, a szerelmes férfiak mindenhol szeretik virággal meglepni imádottjukat. Ugyanazok a személyiségtípusok ugyanolyan dolgokhoz vonzódnak, ugyanolyan konfliktusokat élnek meg – legfeljebb mentális fejlettségüktől függően másként oldják meg őket. A kínzás és szenvedés mindenhol ugyanolyan iszonyatot vált ki az érző emberekből.

Az nem mindegy, ki és mire használja fel e törvényszerűségeket. A mágia önmagában nem jó és nem rossz. A mágiát használó ember döntésén, szabad akaratán múlik, mit akar elérni. Építeni akar vagy rombolni?

A XX. század zsarnok tömeggyilkosai, Hitler és Sztálin egyértelműen tudták mit akarnak. Hitler tömegeket mozgósított a fél világ kegyetlen lemészárlására. Rafináltan manipulált, kihasználta az emberek félelmét és a tömegpszichózis érdekében használta a mágia okkult jelképeit, pusztító energiák bevonzására alkalmas alakzatokban masíroztatta katonáit. Saját céljai, a rombolás érdekében elnyomta, megnyomorította a közössége tudatát és örök heget ejtett a kollektív tudaton.

Mégis, amikor a pusztító háborút végre elfojtották, lassan újjáéledt a nooszféra gyógyító ereje, a közösségek összefogtak, hogy újjáépítsék világukat. Bár a seb hatalmas volt a közösségek tudatán, de kiderült, hogy a segítség, a szeretet, az együttérzés és az empátia még mindig ugyanaz.

A világ megváltozott, de tett valami különöset újjáéledése érdekében – az ősi civilizációk óta először szabad utat adott az ezoterikus tanoknak és a szabad spirituális fejlődésnek is. Talán azért, hogy akik erre az útra lépnek, nagyobb eséllyel álljanak ellent egy esetleges későbbi manipulációnak.

Valódi tudatosság, megdöbbentő tudati energiák

A tudatkutatás azóta külön tudománnyá vált, ami nagy változás a XIX. századi materialista szemlélethez képest. Éppen a természettudomány fedezte fel, hogy a világegyetemben minden energiából, rezgésekből áll, hogy az emberi gondolat is fizikailag mérhető rezgéseket hoz létre. A kvantumfizika állapította meg, hogy a fizikai, anyagi atomok apró rezgő, állandóan forgó energiaörvényekből állnak, így a rezgéseken keresztül az emberi tudatosság végeredményben képes megváltoztatni, átalakítani az anyagot.

Kísérletekkel bizonyították, hogy a jégkristályok pozitív gondolatok hatására szebb, negatív gondolatok hatására rendezetlenebb alakzatot öltenek, így – mivel testünk 70%-a víz – van alapja a tudat öngyógyító képességének is.

A nooszféra visszatáplálása

Mivel nem csak mi függünk közösségünktől, hanem az is tőlünk, használjuk tudatosan ezeket a mentális energiákat. Keressük a töltődés minden lehetőségét, bízzuk rá magunkat más pozitív emberek emelő gondolataira. Háláljuk meg azzal, hogy mi is segítünk másokon, biztatjuk őket.

Nem az számít, hogy személyesen vagy közösségi oldalon tesszük-e mindezt – hanem az, hogy a mi pozitív rezgésünk, felszabadulásunk, örömünk is változtat a kollektív tudaton, ami így talán újra egyensúlyba kerül.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL