Saját ízlésünk alapján alkotunk valamilyen, rendszerint a valóágtól eltérő képet. Hajlamosak vagyunk becsapni magunkat: vonzó külsejű emberről például automatikusan jó véleményt alakítunk ki. A szakértők szerint az előítéletek egyenesen megkönnyítik életünket azzal, hogy segítik az első tájékozódást. Emlékezetünkben pozitív és negatív élményeket tárolunk, melyek közé gyorsan beilleszthetők az új benyomások. Az előítéletek arra kellenek, hogy eligazodjunk a jó és rossz között. Így akarunk rendet teremteni a világban. A valóság azonban az, hogy az előítéletek a rend helyett merev elzárkózáshoz vezetnek. Különösen akkor, ha eluralkodnak rajtunk, egész életünkön, kapcsolatainkon. Sok embernek az önazonossága megőrzéséhez van szüksége ezekre. Különösen a gyenge jelleműek, a labilis lelki alkatúak védekeznek előre gyártott, gyakran hamis klisékkel.
Az általánosító előítéletek ezt a képmást erősítik, más értékek lebecsülésével. Ez az önmagunkról alkotott kép mindaddig nem rendül meg, míg sorsunk alakulásáért más tehető felelőssé. Az előítéletek megvédenek attól, hogy szembesüljünk saját felelősségünkkel. Számos előítéletet egyszerűen másoktól veszünk át Ez a folyamat a gyerekeken is megfigyelhető, akik megjegyzik szüleik egyes - néha nem is szándékos - megnyilvánulásait, és ők is aszerint vélekednek. Ez tulajdonképpen helyes is, de előbb vagy utóbb a szülőknek is felül kell vizsgálniuk példa erejű véleményük helyességét és meg kell próbálniuk úgy tekinteni másokat, mint amilyenek azok valójában.
Azzal könnyíthetjük meg igazán életünket, ha mindenre odafigyelünk, új információkat, tapasztalatokat gyűjtünk, de azután esetleg a másétól eltérő, saját véleményt alakítunk Ez az öntudatunkat is erősíti. Mert az egészséges öntudattal rendelkező ember könnyebben beismeri hibáit, és képes felülbírálni ítéleteit
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK