Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Tanulj meg kikapcsolni és ne gondolj semmire

Szerző:
Szabó Anna
Néha mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, amikor az égvilágon semmit nem csinál, és semmit nem tart fontosnak. 1758-ban egy angol tudós, Dr. Samuel Johnson, jegyezte le először az angol nagyszótárba a semmittevés definícióját, mely szerint olyan vágyról van szó, amit időnként muszáj kielégítenünk.

 

1. Száműzd a bűnösséget!


Mindenhonnan azt sugallják belénk, hogy folyton rettenetesen elfoglaltnak kell lennünk, anélkül, hogy azt érezhetnénk, szükségünk van egy kis pihenésre. Kutatások bizonyították, hogy a középkori emberek soha nem éreztek bűntudatot a henyélés miatt, sőt Arisztotelész még dicsőítette is a szemlélődő életet. Manapság ez elképzelhetetlennek tűnik, de ha tisztában vagy azzal, hogy ez rohanás nem mindig volt jellemző, talán te is könnyebben lazítasz.


2. Válaszd a helyes szerepmintákat


A legtöbb nagyszerű zenész és költő naplopó volt. Mint John Lennon, Oscar Wilde vagy Walt Withman. Amikor éppen utazol, ne a jegyzeteidet vagy a tárgyalásra előkészített anyagidat bújd, inkább olvass valami kellemeset, vagy csak bámulj ki az ablakon.


3. Rajzolj


Amikor úgy érzed, hogy túlságosan feszül a húr, és már nem bírod a tempót, rajzolj. Bármit lerajzolhatsz, amit akarsz vagy tudsz, de a legjobb, ha szép virágokat illusztrálsz, melyek megnyugtatnak. Egy idő után azt veszed észre, hogy belemerülsz a rajzba és teljesen kikapcsol az agyad.


4. Csak csámborogj


Vagyis, indulj el valamerre sétálni, csakúgy, céltalanul. Mint, ahogy a 19. század költői tették. Nem kell sietned sehova, mindent megcsodálhatsz, és más szemmel nézheted a dolgokat, nem úgy, mint a rohanó világ valamely pillanatában, amikor szinte csőlátással haladsz az utcán. Hidd el, szeretni fogod.


5. Játszd az „ukulelét”!


Az ukulele a nem dolgozás hangja. Na, nem fontos azonnal ilyen hangszert beszerezni, ha szeretsz gitározni, az is megteszi, de az is jó, ha csak úgy pengeted a húrokat. Ez is kikapcsol, egy kis időre és úgy érezheted, hogy nem kell rohannod és nem kell több feladatot egyszerre elvégezned.


6. Hozd vissza a vasárnapokat!


Nem véletlenül találták ki, hogy a vasárnap a pihenés a semmittevés napja. Bizonyos vallásokban, például a zsidó vallásban sabbath-kor nem lehet semmi munkát végezni, semmilyen elektromos készüléket használni. És mennyire igaz, kellenek az olyan napok, amikor valóban nem teszünk semmi kötelezőt vagy egyszerűen csak élvezzük a szabad perceket. Igyál meg a pároddal egy üveg bort, beszélgessetek, sétáljatok, fordítsatok időt magatokra, egymásra.

7. Terülj el egy réten!


A semmittevés gyógyít téged és a bolygót is egyaránt. A nyughatatlan emberi természet okozta a manapság egyre rosszabb környezeti, természeti katasztrófákat. Kirándulj egyet a természetben, dőlj le egy réten, hallgasd a madarak énekét és szívd magadba a fű illatát. De az is jó, ha lefekszel, és figyeled, hogyan potyognak le a gyönyörű, sárga levelek a fákról.


8. Bámuld a felhőket!


Nincs mező vagy rét a közeledben? Akkor bámuld a felhőket. Biztosan emlékszel, gyerekkorodban sokszor játszottad, hogy milyen formákat tudsz kiolvasni a felhőkből. Na, most felnőtt fejjel játszd ugyanezt.


9. Szundíts egy keveset


Ha máskor nem is jut rá időd, de hétvégenként, a családi ebédek után szunyókálj egy kicsit. Ez a legcsodálatosabb luxus. Feltölt energiával és kevesebb lesz az esélyed egy kellemetlen szívrohamra. Igenis, ennyi kényeztetés mindenkinek jár. Emellett a reggeli stressz is kevesebb lesz. Napközben akár ebédszünetben akár egy parkban vagy templomban is megpihenhetsz.


10. Tegyél úgy, mintha meditálnál!


Nekünk, nyugati embereknek a meditáció a semmittevés egy elfogadott módja. Menj be a szobádba, csukd magadra az ajtót, olvass egy jó könyvet, vagy csak bámulj ki az ablakon. Közben mondd azt a családbak, hogy meditálsz egy fél órácskát. Így egyben felmented magad a házimunka vagy más kötelezettség alól is.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL