Hozzávalók:
350 g finomliszt
160 g tej
1 csomag szárított élesztő
50 g vaj
30 g cukor
1 tojás
1 csipet só
A tetejére:
80 g puha vaj
4-5 evőkanál cukor
szeletelt mandula
Elkészítése:
1. A tészta hozzávalóit a kenyérsütő gép üstjébe tesszük (az olvasztott vaj utoljára kerüljön bele, de már ne legyen forró!), dagasztó programon elindítjuk, majd ha elkészült a tészta, hagyjuk duplájára kelni. Nem kell hagyni, végigmenni a programot, az első dagasztás után kapcsoljuk ki a gépet! A tésztát akkorára nyújtjuk, mint a tepsink, amit időközben sütőpapírral kibéleltünk. Ez a mennyiség egy bő fél gáztepsire való, vagy 28 cm-es tortaformára. Ha nagyobba készítjük, akkor érdemes másfélszerezni az adagot.
2. Következő lépésként belehelyezzük a tésztát a tepsibe, elegyengetjük, majd az ujjunk vagy egy fakanálnyelének segítségével, mélyedéseket készítünk a tésztába. Minél többet, annál jobb. A lyukakba végül egy-egy kis darab vajat nyomunk, és ha még tökéletesebb hatást szeretnénk elérni, akkor kenjük meg az egész tetejét némi olvasztott vajjal is, majd az egészet megszórjuk mandulával és cukorral. Ezután mehet a 180 fokra előmelegített sütőbe úgy húsz percre.
OLVASS TOVÁBB!
Ez a bank arany helyett parmezánsajtot fogad el fedezetként
Nem csalás, nem ámítás: itt valóban sajtot lehet letétbe helyezni....
GASZTROEzért nem szabad vásárlás előtt kávét inni
Ez a szokás nem várt következményekkel járhat....
GASZTROVisszatérnek a papírszívószálról a műanyaghoz
Van olyan vállalat, ahol egyáltalán nem vált be a környezetbarátabb megoldás....
Ezeket az italokat kóstold meg a legnagyobb forróságban!
Itt a nyár, és a meleg esték arra csábítanak, hogy élvezz egy italt a teraszon. Inspirációt nyújtunk - akár alkohollal, akár anélkül...
GASZTRONemcsak a fagyi hűthet le a nyáron! Fagyos édességek a világ körül
Kínában már i.e. 2000-ben is élvezték a félig fagyos gyümölcslével kevert jeget. Bemutatjuk a frissítő kreációkat a világ minden t...
GASZTROMiért imádjuk a savanyúkáposztát?
Hosszú ideig eláll, gazdag a jó baktériumokban és változatosságot csempész a tányérodra: minden, amit tudnod kell a a szuperélelmisze...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK