{KEPGALERIA}
1. Biztos félénk, vagy nem akar ajtóstul rontani a házba
Ha a lovag igazán szeret, akkor bizony látni akarja álmai hölgyét. Ebből következik, hogy ha nem, akkor nem hívja többé randira. Ti, Drága Hölgyeim azonban sokszor mentségeket kerestek erre a viselkedésre. Például azt, hogy „biztos nem akarja tönkretenni a barátságunkat”, vagy „talán nem elég magabiztos, hogy megtegye az első lépést”, esetleg „biztos nem akarja siettetni a dolgokat”.
A helyzet az, hogy ezekkel mentegethetitek őkelmét, de tulajdonképpen magatokat próbáljátok meggyőzni olyasmiről, amit a szívetek mélyén nagyon is jól tudtok. A szomorú igazság sajnos az, hogy egyszerűen nem vonzódik hozzátok a kiszemelt fickó. Mi ugyanis nem gondoljuk romantikusan túl a dolgokat, és nem azért nem találkozunk egy nővel, mert félünk, hogy tönkre tesszük a barátságunkat. Egyszerűen nem, és ennyi, nincs ebben több. Értem én, hogy reménykedtek, próbáljátok megmagyarázni magatoknak, hogy miért viselkedik így, ám ismerve férfitársaimat, csak magatokat sebzitek ezzel. És olyan sincs, hogy „biztos elfelejtette”, ugyanis, ha mély benyomást tettetek rá, akkor sem egy árvíz, sem a kedvenc focicsapatának bukása sem feledtet el titeket.
OLVASS TOVÁBB!
10 hely, ahol a férfiak leginkább imádják az érintésedet – Ők maguk árulták el a titkot!
Szerintem mindig fontos elmélyíteni a fizikai intimitást egy párkapcsolatban, annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a párunkhoz. Man...
PASISZEMMEL9 viselkedésforma, amely önkéntelenül is taszítja a férfiakat! - Ők mondták, nem mi találtuk ki!
Biztosan ti is arra törekszetek Drága Hölgyeim, hogy vonzóak legyetek az erősebbik nem szemében, ennek ellenére mégis megeshet, hogy hiá...
PASISZEMMELKíváncsi vagy, mi izgatja legjobban a pasikat? - Ezt a 10 dolgot sorolták fel!
Nem kell nehéz és bonyolult feladatnak lennie egy férfi felizgatásának, csak tudnotok kell, mit csináltok, és mivel pezsdíthetitek fel a ...
6 dolog, amit soha ne tegyél meg egy pasival - Ők maguk sérelmezték!
Minden nő boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyik, ugye Drága Hölgyeim? Azonban sokan szerepet tévesztenek, és feláldozzák a bold...
PASISZEMMEL5 trükkös kérdés, amitől a pasit kirázza a hideg - Őszintén kitálaltak!
A nők érzékenyek, édesek, figyelmesek, ugyanakkor időnként ingatagok, kedvetlenek, és ingerlékenyek. Ha kérdeztek tőlünk – tudatába...
PASISZEMMEL9 alapvető dolog, amitől egy nő "igazinak" számít a férfiak szemében - Pasitanácsok első kézből
A társadalom gyakran túl nagy követelményeket támaszt a nőkkel szemben: legyenek remek anyák, jó barátok, csodás szeretők, és kivál...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK