Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10 elfeledett rejtély, amire a mai napig nincsenek válaszok

Szerző:
Szabó Anna
Már rengeteg rejtélyt sikerült megfejteni a történelem során. Ám úgy fest, hogy még mindig nem eleget! Vannak, amiket már el is feledtek a kutatók, ahogy talán mi magunk is, hiszen annyira megrekedtek a velük kapcsolatos kutatások. Ellenben akadnak olyanok, amelyek még ma is vita tárgyát képezik és már-már azt hiszik a tudósok, végre megfejtették őket, majd kiderül, hogy mégsem! Ilyen ez a 10 elfeledett rejtély is!

{KEPGALERIA}

3. Az elveszett római légió

Állítólag, miután a párthusok legyőzték Crassus, római hadvezér seregét, nagyjából egy 900 fős római sereg 17 évig bolyongott a sivatagban egészen addig, míg a kínai Han dinasztia katonái rájuk nem leltek. Az 1. században élt Ben Gu kínai történetíró számol be a csatáról, amelyben egy furcsa "hal alakzatban" harcoló egység vett részt. Márpedig ez az alakzat a római katonákra jellemző.  Egy oxfordi történész szerint az elveszett római légió várost alapított a Góbi-sivatag szélén, ugyanis Licsien kínai átírásban Rómát jelent. Úgy tűnik, ezt támasztja alá a DNS vizsgálat is, ami megmagyarázza a helyiek zöld szemét illetve szőke haját.  

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL