Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10 szörnyű haláleset, amiket a szellemek számlájára írtak

Szerző:
Szabó Anna
Egy szellem halálra rémített egy terhes nőt, míg egy másik egy kisgyermeket. Egy nyughatatlan kísértet pedig megfojtja azokat, akik a sírköve közelébe mentek. Több olyan rejtélyes eset is történt, ahol annyit tudhatunk biztosan, hogy egy szellemet kapcsolnak a misztikus gyilkosságokhoz és balesetekhez. Máig nem került pont ennek a 10 szörnyű halálesetnek a végére.  

{KEPGALERIA}

Carl Pruitt átkozott sírja

Ez a történet 1938-ban Kentucky-ba nyúlik vissza, amikor egy férfi, Carl Pruitt arra ment haza, hogy neje épp egy másik férfival csalja meg. Vad dühében megfojtatta a nejét, míg a szerető elmenekült, végül Carl magát is megölte. Pruitt temetése után a temető látogatói észrevették, hogy az elszíneződés jelent meg sírkövén, ami hasonlított a láncra, amivel megölte a nejét. Hosszú idő után egy fiú, aki megpróbálta lenyűgözni a barátait, hogy megdobálta a sírkőt, rövidesen meghalt, miután egy szerencsétlen baleset folytán megfojtotta a kerékpár lánca. Az anyja persze tudta, ki a ludas, elment egy baltával megrongálni a sírt. Végül úgy esett, hogy ő meg valamiképp a saját ruhadarabjával fojtotta meg magát. Mostanáig a sírhoz kapcsolódó fojtások száma több volt, mint egy véletlen, de ez nem akadályozta meg a két rendőrt, hogy kísértsék a sorsot, amikor megpróbálták magukat lefotózni a sírral, de őket is rövidesen utolérte a végzet. Végül valamikor 1940 után temető elhagyatottá vált a sírkövet pedig sikeresen eltávolították.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL