2. Idegenek a tenger mélyéből

1980 novemberében az 55 éves zongoraművésznő, Luli Oswald és barátja, Fauze Mehlen a tengerpart mellett húzódó úton haladtak, nem messze Rio de Janeirótól, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy különös űrhajóflotta emelkedik ki az óceánból. Elmondásuk szerint olyanok voltak, mintha egy gomba tetejéről ömlene a víz. Később észrevették, hogy az egyik nagy fekete űrhajó közvetlenül előttük van, kb. 300 láb szélesnek tűnt, tetején egy kis kupolával. A volánnál ülő Mehlen elveszítette uralmát a kocsi felett, össze-vissza sodródtak az úton, az ajtók pedig maguktól ki-becsapódtak. A rémálom aztán hirtelen, egyik percről a másikra ért véget, de a történtek nagyon megviselték mindkettőjüket. Megálltak egy kávéra, és rájöttek, hogy már két órával későbbre jár az idő, mint gondolták.

A zongoraművésznőt azonban nem hagyta nyugodni a dolog, felkereste Dr. Silvio Lagót, a jónevű hipnotizőrt, hogy megpróbálja feleleveníteni az emlékezetéből kiesett két órát. A hipnotizálás alatt – a történtek újraélése közben – a nő heves zokogásban tört ki, és elmesélte, hogy a fekete korongba alulról jutottak be, az autó az ufóban volt, de ők már nem ültek benne. Ismeretlen lények, akik úgy néztek ki, mint a patkányok, és a szájuk olyan volt, mint egy rés, egy csövet dugtak a fülébe és minden egyes testrészét megérintették vékony karjaikkal. Öten voltak, bőrük szürke és ragadós volt.

Miss Oswald azt is elmondta, hogy látta, amint Mehlen eszméletlenül fekszik egy asztalon, és az idegenek egy furcsa fénysugárral vizsgálják. A figurák beszéd nélkül kommunikáltak, de a nő szerint az egyik mondott is neki valamit: tudatta vele, hogy az Antarktiszról jöttek.