Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

3 megtörtént eset, mely tán bizonyítja, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban

Szerző:
Szabó Anna
Miért éppen az ember lenne az egyetlen intelligens élőlény a több ezer galaxis alkotta univerzumban, melyek mindegyike csillagok millióit rejtheti, és minden csillag körül száz és száz bolygó keringhet? A földön járt földönkívüliek nyomait évszázadokkal korábban is kutatták már, ám az észlelésekről szóló jelentések csak 1947-től szaporodtak el.

 

Így kezdődött

A modern ufológia kezdetének hivatalos időpontja 1947-re teendő. Amikor Kenneth Arnold átrepült a Washington közelében emelkedő Rainer-hegy fölött, izgatottan számolt be kilenc ezüstös repülő objektum észleléséről, amelyek lefordított, nagy tányérokként tölcsér alakban köröztek előtte. A későbbiekben az ilyen és ehhez hasonló tárgyakat Flying Saucersnek, azaz repülő csészealjnak kezdték nevezni. Így kezdődött tehát a valós vagy hamis észlelések kora, a mindmáig igazolatlan és sok kétséget megfogalmazó riasztások időszaka. Az ufók szép lassan beférkőztek az emberek gondolataiba.

A folyamatos érdeklődés és a rejtély boncolgatása újabb és újabb vitákhoz vezetett. Akadtak olyan személyek, akik azt állították, hogy fizikai kapcsolatba kerültek földönkívüliekkel, sőt olyanok is, akik állítólag még szexuális kapcsolatot is létesítettek velük. Az ufókról szóló dossziékban található legérdekesebb kategóriákban szerepelnek azok az egymástól független jelentések, amelyekben a szemtanúk szerint az ufó leszállt egy tó vagy folyó felszínére, és jelentős mennyiségű vizet szippantott fel. 1947-től tehát az észlelésekről szóló bejelentések száma folyamatosan emelkedett. Lássunk tehát néhányat:

 

{KEPGALERIA}

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

1. A diák esete egy titokzatos objektummal

Néhány évvel ezelőtt egy napilap szerkesztőségébe egy igen érdekes jelentés érkezett, mely szerint egy ufó vizet vett fel. Az észlelés során homályosan látható humanoidokat is megfigyeltek. Az eset a Hokkaido szigetének déli partján fekvő iparvárosban, Tomakomaiban történt, 1973 júliusában. A szemtanú egy 20 éves egyetemi hallgató volt, aki otthon töltötte a szünidőt, és egy fatelepen volt éjjeliőr, alkalmi munkában. Miután kocsijával körbejárta a telepet, leparkolt az előírt őrhelyére, ahonnan beláthatta az egész telepet. 

Elmondása szerint csendes éjszaka volt, a csillagok ragyogtak az égen. Hirtelen azonban egy fénycsóva hasított bele az éjszakai égboltba, egy látványos hullócsillag, ami hirtelen megállt, aztán eltűnt, majd ismét megjelent. Amikor a fény ereszkedni kezdett a tenger felé, a fiatal diák megijedt, főleg akkor, amikor a távolabbi cementgyár közelében, és megszakított zöld fénycsóvákat küldött északi irányba. Az objektum tovább ereszkedett, és kb. 20 méterrel a tenger felett megállt, majd egy átlátszó cső nyúlt ki belőle. Amikor a cső belemerült a vízbe, az alsó része felragyogott, és úgy tűnt, hogy a fent lebegő objektum vizet szív magába a csövön keresztül. Egyszer csak befejeződött a vízszívási művelet, az objektum pedig megindult a rettegő diák felél. Közvetlenül a kocsija felett állt meg, talán 50 méterrel. Az autó körül minden olyan világosnak tűnt, mintha nappal lett volna, ezért mindent nagyon jól látott. A gömb alakú objektum kerülete mentén mintha kis ablakokat vélt volna felfedezni. Az egyik ilyen ablakban egy homályos, emberszerű alak látszott, míg ettől jobbra két kisebb alak volt az egyik ablakban. Ekkor három vagy négy újonnan érkezett ragyogó objektumot látott, amelyek minden szempontból hasonlítottak az elsőre. Hirtelen azonban az egész jelenségnek vége lett, a fénylő tárgyak eltűntek. A szemtanú egész testében remegett, majd lassan rájött, hogy a rádióból érthetetlen hangok törnek elő, ő maga pedig erős fejfájással küszködött.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL