Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 átkozott lélek, akik képesek voltak lepaktálni az Ördöggel - Dokumentált esetek!

Szerző:
Szabó Anna
Mi motiválja az embert, hogy eladja a lelkét az Ördögnek? Minden olyan, ami napjainkban is ugyanolyan értékes, mint bármikor máskor az életben. Szerelem, pénz, természetfeletti képességek, tehetség. Létezik az a szintű kétségbeesés, amikor az ember gondolkodás nélkül eladná azt, amije van. Na, de mi történik akkor, ha megbánta tettét? Ez is kiderül abból az 5 elátkozott lélek történetéből, akik eladták a lelküket az Ördögnek.

Paulo Gil

Az ördög élt és virult, a gyarmati Brazíliában is. A szabademberek folyóirata számolt be – pontosabban Joao Batista - arról az esetről, mikor is Paulo Gil a varázsló eladta a lelkét az ördögnek, hogy mágikus képességekhez jusson. Az első áldozata egy rabszolga volt, akit nagyon kedvelt. A rabszolgatartó helytelenítette a kapcsolatukat, így nem férhetett hozzá. Gil pedig mindenáron magával akarta rántani sorsába magát az elbeszélőt, Batistát, akinek többször is tett ajánlatott, de az mindig visszautasította, hiszen tudja, hogy Gil démoni befolyás alatt állt. Egyszer még egy keresztútra is elmentek, hogy megpecsételjék magukat egy közös paktummal, ám ez meghiúsult. Ezek után Batistát szörnyű fájdalmak kezdték kínozni, amit állítólag Gil 7 démoni barátja okozott. Gil erre megint ajánlkozott, de Batista nem akart belemenni. Ám ekkor már a falujukra telepedett rá a sötétség. Ekkor Batista Szent Annához kezdett imádkozni, megtagadva Gilt és a démonokat és természetesen megmentette őt és a falut.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL