Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 modernkori "boszorkány", akiknek tetteire még a sajtó is felfigyelt

Szerző:
Szabó Anna
Persze nem mind igazi boszorkányok. A listában akad vudupapnő, látnok, „vámpír”, de még olyan asszony is, aki mágikus kencéket készített áldozataiból. Annyi szent, hogy tetteik, netán képességeik annyira rémületesek, döbbenetesek, hogy még a kor sajtója is felfigyelt rájuk!

Magdalena Solis

"A vér főpapnőjeként" is ismerték, annak a mexikói szektának az oszlopos tagját, amely számtalan ember haláláért volt felelős. Társai, de főleg Ő előszeretettel szürcsölt emberi vért, hogy halhatatlan és hatalommal teli legyen. Csoda, hogy ezért 50 év börtönt kapott?

Eleinte prostitúcióval kereste a kenyerét majd utána lépett be Santos és Cayetano Hernandez szektájába 1963-ban Yerba Buena kisvárosában. Különben az előbb említett testvérpár prófétált is, főpapnak adták ki magukat, akik tulajdonképpen száműzött inka istenek. A szektában persze keményen folyt a drogozás, az orgia partik és a nők szexrabszolgaságba hajtása, ezeket pedig végül az emberáldozatok követtek. A szakértők szerint Solis tetteit szexuális motiváció magyarázza, minden bizonnyal ezért is kiáltotta ki magát egy reinkarnálódott inka istennőjeként, akit ugye a testvérek fedeztek fel benne.

1963 májusában 14 helyi lakos bolyongott a szekta barlangja körül és szemtanúik voltak az eseményeknek. Azonnal fel is jelentették őket. Másnap egy helyi nyomozó Luis Martinez ki is ment a helyszínre. Soha többé nem látták. Az ő eltűnése miatt szállt ki végül a rendőrség egy kisebb hadsereggel. A történet vége az, hogy Santost lelőtték, ahogy a szekta nagyját, Magdalenát meg rács mögé dugták. Cayetanoval gyorsan egy szektatag végzett abban a hitben, hogy a főpap egyes testrészei megvédik őt…

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL