Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 önjelölt szent ember, akiknek csodái borzalmasan sikerültek

Szerző:
Szabó Anna
Jó, ha az embernek van hite, de ebben az 5 esetben pont az derül ki, hogy a túlzott hit olykor veszélyessé vagy ostobává teheti az ember. Az utóbbi a jobbik eset, mert nem mindegy, hogy valaki nevetség tárgya lesz vagy pedig gyilkos. Annyi biztos, hogy ez az 5 „szent” ember nem szerepelt túl fényesen.

Csúnyán pórul járt ez az 5 ember, aki szentnek hitte magát:

A prédikátor, aki azt hitte, immunis a kígyóméregre

Jamie Coots, a kentucky-i prédikátor úgy vélte, hogy isteni védelemmel rendelkezik a kígyómarások ellen. Ezért rendszeresen kígyókkal a kezében megjelent a gyülekezete előtt, és elmondta nekik, hogy a Biblia arra utasítja az összes keresztényt, hogy „vegyenek fel kígyókat”. Kilencszer megharapták a kígyók, de minden alkalommal túlélte, mert szerinte isteni beavatkozás volt. A következő alkalomnál, amikor megharapták, ragaszkodott hozzá, hogy senki ne vigye be a kórházba. Úgy fest, elhagyta a szerencséje 2014-ben, tízedik és utolsó kígyómarás alkalmával. Ezúttal Isten nem tett csodát. Egy órán belül Coots meghalt.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL