Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 rejtélyes eltűnés, amivel kapcsolatban a mai napig nem történt előrelépés!

Szerző:
Szabó Anna
Pedig azt gondolnánk, hogy ma már semmi sem lehetetlen és hogy a modern eszközök segítségével bárkit meg lehetne találni. De sajnos úgy néz ki, nincs elég nyom, amin el lehetne indulni ebben az 5 rejtélyes esetben.

Ma sincs előrelépés ennél az 5 rejtélyes eltűnésnél:

Iwona Wieczorek

2010-ben Iwona Wieczorek végzett a középiskolával. 2010. július 16-án éjjel a barátaival partira ment egy szórakozóhelyre. Késő este a barátjával, Adriával és három fiúval Sopotban elment egy másik klubba. A parti alatt vita volt az öt ember között, bár senki sem tudja, miért. Iwona kifutott a klubból, láthatóan ideges volt. A tengerparti sétány felé vette az irányt. Hazafelé szöveges üzenetet küldött Adriának, mondván, hogy mérges, hogy Adria nem követte őt a klubból. Adria később azt mondta, hogy Iwona felhívta, és kibékültek. Néhány perc múlva 4:00 után utoljára felhívta Adriát, hogy elmondja neki, hogy a telefonja le fog merülni, elmondta hol van (ami összhangban van az utcai kamerák felvételeivel), hogy kissé részeg és Adriáék háza fele tart. A Jelitkowo strandon megfigyelt felvételeken látható, hogy Iwona sétál és egy azonosítatlan kockás inget viselő férfi követi, egy törülközővel a vállán. A nyomozók meg vannak győződve arról, hogy semmi köze nem volt a lány eltűnéséhez. Aznap reggel anyja azt hitte, hogy Adriánál van, de Adria úgy gondolta, hogy hazament, mert a kulcsok érintetlenek voltak. Július 17-én 17:00 óráig Adria és Iwona családja félelmetes következtetésre jutott, hogy Iwona eltűnt. Azóta a rendőrség több mint 100 embert kihallgatott és 1 000 000 lengyel zloty díjat ajánlottak fel (270 ezer dollár) a megtalálónak, de Iwona nem került elő.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL