Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 sokkoló eset gyerekboszorkányokról és boszorkányok áldozatául esett gyerekekről

Szerző:
Szabó Anna
Színes, és megtörtént sztorik következnek, egész pontosan 5 hihetetlenül sokkoló eset gyerekboszorkányokról és boszorkányok áldozatául esett gyerekekről egyaránt! Némelyik már-már gyanúsan úgy fest, hogy valóban értett a boszorkánysághoz, míg mások esetén inkább az emberi butaság tűnhet ki megint, de attól még nem kevésbé észbontó beszámolók ezek!

{KEPGALERIA}

Maria Bertoletti Toldini

Maria Bertoletti Toldini, egy 60 éves özvegy, akit boszorkányként fejezték le és égettek el az olasz Alpok kisvárosában. Az ő ügyét 2015 októberében újra megnyitották, hogy módosítsák és elismerjék, hogy 300 évvel korábban hiba csúszott az igazságszolgáltatásba, amikor Toldinit 1715-ben letartóztatták boszorkányság vádjával, meggyőző bizonyítékok ellenére.

Az ügyészség azt állította, hogy 13 éves volt, amikor nagynénje bevezette a boszorkányság művészetébe. Miután megtagadta a keresztény hitet és az ördög cinkosa lett, akinek egyébként Toldini megígérte, hogy minden hónapban ad neki egy gyermeket. Nem is csoda, hogy a nép meggyűlölte a halálát akarták.

Ráadásul volt egy bizarr listája arról a gyermekekről, akiket állítólag megölt.
Például őt vádoltál azzal 1714-ben, hogy egy lány vízkórban szenvedett majd meghalt. Toldini állítólag egy különleges kenőcs segítségével végzett több gyermekkel is, amit szentelt vízből készítettek, megszentelt hamuból, olajból és áldott viaszgyertyákból. Egy másik gyermek rákos daganatok kialakulása következtében lelte a halálát, feltételezhetően olyan vajat fogyasztva, amit Toldini méreggel kutyult neki össze. De a legbizarrabb sorsot az öt éves Pietro szenvedte el, akit Toldini a forró sajtba dobott...
Toldinit megkínoztál és bűnösnek találták, majd lefejezték és elégették Brentonico Palu Parkjában. A történészek nemrég ismét megvizsgálták a per dokumentumait. Gyanítják, hogy a meg nem nevezett személy, aki először vádolta meg Toldinit valaki a saját családjából lehetett, méghozzá az örökség reményében.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL