Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 sokkoló eset gyerekboszorkányokról és boszorkányok áldozatául esett gyerekekről

Szerző:
Szabó Anna
Színes, és megtörtént sztorik következnek, egész pontosan 5 hihetetlenül sokkoló eset gyerekboszorkányokról és boszorkányok áldozatául esett gyerekekről egyaránt! Némelyik már-már gyanúsan úgy fest, hogy valóban értett a boszorkánysághoz, míg mások esetén inkább az emberi butaság tűnhet ki megint, de attól még nem kevésbé észbontó beszámolók ezek!

{KEPGALERIA}

Hans Merckler és a boszorkányok iskolája

1628-ban a 12 éves Hans Merckler a németországi Würzburgi boszorkánysággal vádolt gyermekek egyike volt. A tanúvallomások szerint azonban Merckler nem csak megadta magát az Ördögnek, de még a szüleit is eladta neki. Saját vállalkozásba szeretett volna kezdeni, méghozzá egy saját boszorkány iskolába!

Minden akkor kezdődött, amikor Merckler két fiúval játszott, egy hat és egy nyolc évessel. A tejescsuprot meg egy széket egy trágyadomb tetejére helyeztek. Ez egyfajta ördögi katekizmus volt, amit többször is megismételtek. De az „ártatlan” játék sötét fordulatot vett, amikor azt állították, hogy az ördög a csuporban van. Minden egyes fiú sorra ráült a székre és kezében a csuporral a matériadombon megtagadta Istent és minden szentjét, és hűséget fogadtak az Ördögnek. (De honnan az ötlet egy gyereknél, hogy hűséget fogadjon az Ördögnek?!)

Amikor a szülők megtudták, mi folyik, Mercklert azzal vádolták, hogy boszorkányok iskolát akar nyitni (ez elvileg igaz is volt), és ahol társaival az ördög imádnák. Merckler fellebbezéssel fordult az bírákhoz, és kérte, hadd mehessen egy jezsuita iskolában. Hat hónapig feltehetően jó viselkedés után új gyámhoz került, aki megígérte, hogy megóvja a bajtól. Vajon sikerült?

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL