Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

6 ember, aki rejtélyes körülmények között eltűnt nyaralás közben

Szerző:
Szabó Anna
Szörnyű, hogy házaspárok, családok mennek el a várva várt nyaralásra, a helyre, ahová mindig is elszerettek volna utazni, de legalábbis kicsit kikapcsolódni egy egzotikus helyen. Erre soha többé nem kerülnek elő vagy eltűnik az egyik szerettük. Vannak rokonok, akik azóta is várják, hogy megtudják, mi történt eltűnt szerettükkel. Sajnos a mai napig nem tudni, hogy hová lett ez a 6 ember, aki nyomtalan eltűnt.

Az álomnyaralásuk idején tűnt el a 6 személy:

2. Idős házaspár eltűnt a tengerjáró hajóról, csak a papucsukat hagyták maguk után

Hue Pham és Hue Tran, egy kaliforniai idős házaspár, akik 2005 májusában eltűntek egy tengerjáró hajóról. Egyedül csak a papucsuk maradt utánuk. Azt feltételezték, hogy a pár öngyilkosságot követett el, de semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre ennek igazolására, tehát valószínűbb, hogy eltűntek. A pár családtagjai azt állították, hogy az eltűnteknek vidám hangulatuk volt, jó egészségi állapottal rendelkeztek, és soha nem fontolgatták a halált. Gyerekeik négy órával a szüleik eltűnése után értesítették a parti őrséget, és úgy hiszik, a hajón történhetett valami, amit a személyzet megpróbált eltusolni.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL