1. A nindzsa nem terem, hanem képzik

A nindzsa a japán feudális társadalom "árny harcosa" volt, aki a szamurájokkal ellentétben a sötétség és a lopakodás mestere volt és, aki nem kevés ravaszságban, árulásban és gyilkosságban volt jártas. A nindzsák legjelentősebb bölcsője, ahol klánok és családok jöttek létre, az Iga és az Ómi tartomány déli része volt. Az Edo-korszak kezdetétől fogva számos nindzsucu iskola (vagyis nindzsa suli) létesült amelynek saját hagyományai, szabályai, sajátosságai voltak. A tanítványok a legodaadóbban szolgtálták a mesterségüket, és folyamatosan szinten tartották képességeiket. Megfelelő eszközökkel rendelkeztek, hogy fenntartsák titkaikat, amely mestertől tanítványra vagy apáról fiúra szállt és halálbüntetéssel sújtották azt, aki ezeket a titkokat feltárta. Olyan alapost kiképzést kaptak, amiben nem csak úszni, lovagolni, kardozni tanultak meg, hanem azt is, miként harcoljanak fegyvertelenül, hogyan vessenek be dobálható fegyvereket és piroctehnikát. Még azt is megtanulták, hogyan kell lopakodni, helyesen kémkedni-menekülni-hallgatni ha gáz van, értettek a földrajzhoz és a meteorológiához is. Álcázhatták magukat szerzetesnek, szamurájnak, koldusnak, gésának, papnak, kereskedőnek, de akármi másnak is.