Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

7 baljóslatú kívánság, mely valóban rosszul végződött

Szerző:
Szabó Anna
Az emberek mindig is tartottak az átkoktól. Úgy tűnik, nem is alaptalanul, hiszen ragály, szeretteik elvesztése és halál is gyakran köszöntött az ilyen baljóslatú kívánságok áldozataira. Számos olyan eset van azonban, amelynek áldozatai szkeptikusak voltak a természetfeletti „hókusz-pókuszokat” illetően, de ez nem segített abban, hogy megmeneküljenek a káros következményektől.

 

Az átok vagy gonosz kívánság, a rosszakarók, sámánok, varázslók és papok szokása, fegyverzetének része. Amikor megátkozunk valakit, szabadjára engedjük felgyülemlett haragunkat, és a legtöbb pszichológus azt mondaná, hogy a rituális átkok sem tesznek mást – kivéve, hogy a megátkozott számol azzal, hogy az átok valóra válik. Kutatások szerint az átok akár halált is okozhat, mivel a teljes tehetetlenség érzetét kelti. A kutatók valóban megdöbbentő hasonlóságot tapasztaltak egy általánosan halálosnak tűnő fertőzéstől való félelemtől haldokló nyugati ember és egy boszorkány átkától haldokló primitív ember között. Egy másik magyarázatban szerepel az ún. magnetofon-elmélet – vagyis az, hogy egy gondolat beleivódhat egy tárgyba vagy egy személybe, sőt, még át is lehet vinni másokba. Ha ez a gondolat rosszindulatú, akkor a hatása is az. 

{KEPGALERIA}

4. A kövek szíve

A világszerte elterjedt ősi hiedelem szerint semmi jó nem származik régi kövek vagy eltemetett kincsek megzavarásából: a világ minden táján találkozhatunk ilyen történetekkel és ez a téma tovább él a múmiák átkairól szóló történetekben is. Néhány kutató hisz abban, hogy ezek a mélyről jövő és elterjedt hiedelmek valós hatást is kifejthetnek: mítoszokat kelthetnek életre, és meg is erősíthetik őket.

A skóciai Aberdeenshire-ben található Syrie-kastély is egy átok sújtotta hely. A közeli folyóban van egy kőcsoport, amelyet „Zokogó Kövek” néven ismernek, és amelynek egyik darabja hiányzik. A hiedelem szerint addig nem lesz Syrie-nek örököse, amíg a hiányzó kő elő nem kerül.

1944-ben, amikor a kéttonnás „Boszorkány sziklát” arrébb rakták az angliai Essexben lévő Scrapfaggot Greennél lévő kereszteződésnél, hogy kiszélesítsék az úttestet, különös dolgok történtek. Egy hatalmas szikladarabot találtak a helyi söröző előtt, csirkéket találtak a nyúlketrecekben, a nyulak pedig az udvarban szaladgáltak, a templomharang összevissza kongott, 30 döglött birkát és két lovat találtak az egyik földön, egy épületállványzat póznái pedig úgy inogtak, mint a gyufaszálak. A sziklát visszarakták a helyére, és annak rendje, módja szerint visszatért a nyugalom is.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL