Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

9 történelmi személy, akiknek sírjait sosem találták meg

Szerző:
Szabó Anna
A hódítókat, királyokat és királynőket gyakran a gazdagságukkal együtt temették el. Ám néha a sírok helyét különböző okokból, szándékosan eltitkolták. Az olyan hódítók, mint Dzsingisz kán és Attila hun király úgy rendelkeztek, hogy titokban maradjon temetkezési helyük. Ezért évszázadok óta kudarcot vallanak azok a szakértők, akik ennek a 9 történelmi személynek a sírját próbálják megtalálni.

Még mindig rejtély övezi ennek a 9 történelmi személynek a sírja:

Mozart jelöletlen sírja örökre elveszhetett

Mozart mindössze 35 éves korában halt meg Bécsben. Viszont egy jelöletlen sírt kapott, ami legalább négy vagy öt test osztotta meg a sírt a zeneszerzővel.
A zeneszerző 1791-es halála után évtizedekig csak kevesen tudták sírjának helyét a bécsi Szent Márk temetőben.

De valamikor egy sírboltozó, aki ismerte a helyet, elvitte Mozart koponyáját - legalábbis több történet szerint. 1902-re a koponya Salzburg Mozarteumjába került. 2006-ban a tudósok tesztelték a koponyát, hogy megállapítsák, a zeneszerzőhöz tartozik-e. De az eredmények, hasonlóan a korábbi tesztekhez, továbbra sem meggyőzőek. Nagy valószínűséggel a Mozart maradványainak pontos helyét soha nem fogják azonosítani.
 

forrás

rejtély misztika történelem
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL