Bálám filozófiáról beszélget a szamarával

Egy másik elég fura történet Bálámról szól, és az ő beszélő szamaráról. (Számok 22: 28-30).

Bálám szamara meglátta az úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról és mező felé ment. Bálám persze ütlegelni kezdte, hogy az visszatérjen az útra. Ám az Úr angyala hamarosan a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt. A szamár megint észrevette az angyalt és a falhoz húzódott, odaszorítva Bálám lábát. Megint verést kapott. Ezután az Úr angyala legközelebb egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni. Amint a szamár meglátta, összerogyott Bálám alatt, aki persze megint megverte. Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját és megkérdezte: „Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?” Bálám azt felelte: „Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!” A szamár válasza erre: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?” Azt mondta: „Nem.” Az Isten akkor megnyitotta Bálám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult.

Az angyal így szólt:
„Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van. A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna.” Erre Bálám: „Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog.” De az angyal hagyta tovább menni.