Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

A Fehér Ház titokzatos kísértetei

Szerző:
Szabó Anna
Amerika ikonikus épülete, a mindenkori elnök lakhelye, a Fehér Ház, nemcsak politikai hírekben szerepelt már a médiumokban. Itt élnek az elnökök 1801-től, így több mint 200 év alatt számos személyi tragédia történt a falakon belül. Depresszió, háborús nehézségek és erőszakos halálesetek tömkelegével „dicsekedhet” a fehér épület, no meg szellemek hadával.

Az egyik visszajáró kísértet a néhai John Adams elnök feleségéé, Abigail Adams-é. Ők voltak a Fehér Ház első lakói, amíg még teljesen kész sem volt. Mivel Adams elnököt nem választották meg újra, így el kellett hagyniuk a házat, ám a felesége időközben életét vesztette. Azóta is a falak között bolyong a személyzet szerint. A híresen fázós nő mindig a legmelegebb szobákat kedvelte, így gyakran tartózkodott a keleti szárnyban. A mai napig. A szárny mostanra már a fogadások termeiként funkcionál, nagy átalakítást végeztek rajta. Ezek után Abigail egyre többször mutatkozott meg a személyzetnek és a látogatóknak. Arról számoltak be, hogy mindig finom szappanillat lengte körbe, mivel szerette a házimunkát saját kezűleg elvégezni.

Sorrendben a negyedik elnök, James Madison felesége, Dolley már nem olyan kellemes jelenség volt, mint a néhai Abigail. Az asszony szenvedélyesen szerette a kertet, a kerti munkákból örömmel vette ki a részét, sőt saját maga ültetett egy tucat rózsát, amiket nagy gonddal ápolt. Sok időt töltött a csodaszép parkban. Nem csoda, hogy halála után itt látták a jelenését, nem is egyszer. Azonban mikor a későbbi elnök felesége Edith Wilson ki akarta írtatni a hajdani First Lady kedvenc, saját rózsáit, akkor Dolley feldühödött szelleme megjelent a semmiből, sőt üldözőbe vette a rémült kertészeket. A halálra vált alkalmazottak írásban jelentették ki, hogy inkább felmondanak, de a rózsákat nem hajlandóak eltávolítani. Így még mindig meglátogatja szeretett kertjét Dolley Madison.

Az egyik leghíresebb elnök, Abraham Lincoln felesége igencsak rajongott az okkultizmusért, így számos szeánszot tartott a Fehér Ház falai között. Mary Todd Lincoln a fiával szeretett volna kapcsolatba lépni, ehelyett valószínűleg megbolygatott valamit, mert utána furcsa események egész sorozata zúdult a lakókra. A feljegyzésekből kiderül, hogy ekkor jelent meg először az ország hetedik elnöke, vagyis Andrew Jackson szelleme. A személyzet hallotta, ahogy fel-alá rohangál a folyosókon, káromkodik és csapkodja az ajtókat. Legtöbbször mégis a Rose Room-ban, vagyis az egykori hálószobájában kísértett, csontig hatoló hideget okozva és vérfagyasztó kacajokkal rémítgette a személyzetet, akik nem is szívesen léptek be abba a szobába. Valamiért azonban a vehemens szellem az 1950-es évek után nem nagyon hallatott magáról.

 

Ám volt utánpótlás, maga Abraham Lincoln személyében. A dolog pikantériájához tartozik az is, hogy az elnök előre megálmodta a saját halálát: „Hirtelen tompa zokogást hallottam, mint amikor egy csomó ember sirat valakit. Gondoltam, elhagyom ágyam, és lebotorkálok a földszintre. A csöndet ismét megtörte ez a szívszaggató zokogás, de a gyászolók sehol nem voltak (...) Előttem egy ravatal állt, melyen egy holtest feküdt, halotti lepelben. Körben katonák álltak, akik úgy tűntek, díszőrséget állnak ( ...)"Ki halt meg a Fehér Házban", kérdeztem az egyik katonát. "Az Elnök", volt a válasz, "egy merénylő ölte meg".

Miután a hátborzongató álom valósággá vált, Lincoln-t Calvin Coolidge elnök felesége pillantotta meg az Ovális Szoba ablakában. Az egykori elnök háttal állt az ablaknak és az egykori csatamezők helyét bámulta. De a személyzet minden egyes tagja is találkozott az elnök kísértetével, aki a folyosókon sétált, nagy padlórecsegés közepette. A holland királynőnek is volt egy igencsak kellemetlen találkozása Lincolnal, mikor a Fehér Házban vendégeskedett. Épp lefekvéshez készült, mikor kopogtattak az ajtaján. Mikor kinyitotta, Lincoln állt ott jellegzetes kalapjában és szalonkabátban, sőt be is lépett a szobába, mire a királynő elájult. Szintén hasonló élményekről számolt be Elenor Roosevelt és Bird Johnson, Lyndon Johnson elnök felesége.

Lezárásképpen olvassuk el Harry Truman elnök egyik naplórészletét, aki érzékletesen leírta milyen érzés is éjjel a falak között tartózkodni: „Itt ülök ebben a régi házban, a külügyi jelentéseket olvasom, beszédeket írok, miközben hallgatom a szellemeket, kik fel-alá járkálnak a folyosókon. A padló ropog, a függöny ide-oda mozog. El tudom képzelni, hogy Andy (Jackson) és Teddy (Roosevelt) lehetnek". Ezt nem egy „átlag" ember vetette papírra, hanem egy elnök maga...

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL