Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

A fény és vihar gyermekének rejtélyes világa

Szerző:
Szabó Anna
Mindig is több volt, mint egy zseniális elme. Találmányai és a jövőre vonatkozó jóslatai alapjaiban rengették meg korának felfogását. Nobel-díjat ugyan nem kapott, de munkássága az általunk használt elektromosan működő tárgyak jó részét áthatja. A kérdés csupán, az, hogy hogyan is élt s alkotott Nikola Tesla?

 

1856. július 10-én hatalmas vihar tombolt Smiljan falujában, mely a mai Horvátország területén található. Nuka Mandic pedig villámlások közepette hozta világra Nikola Teslát, akit a bába a vihar gyermekének nevezett. Nikola anyja azonban kijavította őt, s elkezdte Teslát a fény gyermekének hívni, s ha jobban belegondolunk, tökéletesen igaza volt!

Nem mindennapi emberek?

Nikola apja, a helyi templom ortodox papja, jártas volt a természetfilozófiában, költészetben, s az írásban is. Ezen kívül híres volt még különleges memóriájáról, s mindig azt állította, hogy ha bármely szöveg elveszne, ő újra le tudná írni azokat görögül és latinul is. Volt azonban még egy ennél is különösebb szokása, mégpedig az, hogy magában beszélt. Természetesen nem egy pszichológiai eredetű problémáról volt szó, hiszen apja, minden alkalommal, amikor ez történt, elvonult. Mindez azt jelenti, hogy nagyon is tudatában volt annak, mennyire meghökkentőek lehetnek mások számára ezek a „beszélgetések." A kérdés csupán az, hogy igazából kivel kommunikált? Önmagával, vagy képes volt gondolati úton kapcsolatba lépni másokkal? A későbbiekben meglátjuk, hogy miért nem zárhatjuk ki egyik lehetőséget sem.

Nuka Mandic, Tesla édesanyja, szintén nem volt egy mindennapi figura, ha szabad így fogalmazni. Anyai ágon ugyanis rengeteg feltaláló született, s maga a mama sem volt ez alól kivétel. Ő volt az, aki varrta a család ruháit, s a háztartásban használatos mindenfajta eszközöket és készülékeket is ő készítette el. Maga Tesla is így emlékezik meg édesanyjáról: „Anyám elsősorban feltaláló volt, és azt hiszem, nagy eredményeket ért el, mert nem zárkózott el a modern világtól..." Nuka volt az, aki magára vállalta gyermeke különleges oktatását is, mely során ki kellett találniuk egymás gondolatait, megkeresni a különböző logikai érvelések hibáit, hosszú mondatokat kellett ismételgetni, s természetesen nem hanyagolták el a fejben való számolást sem. Öt gyermek volt a családban, s Tesla állítása szerint bátyja volt közülük a legkitűnőbb elme. „ Tehetségéhez viszonyítva az én erőfeszítéseim badarságnak tűntek csupán." Bátyja azonban meghalt egy sajnálatos lovas balesetben, s a család, hogy szabaduljon a kínzó emlékektől, elköltözött a faluból.

Az öt éves Nikola magát hibáztatta bátyja halál miatt, hiszen úgy gondolta, hogy ő volt az, aki megzavart a ló gondolatait. Nem ez volt azonban az egyetlen furcsaság a kis Nikolával kapcsolatban. Saját bevallása szerint, gyermekkorában folyamatosan szenvedett attól, hogy erős fényvillanás kíséretében képek és különböző jelenetek jelennek meg fejében, melyektől egyszerűen nem tud szabadulni. Mint később megtudta, bátyja is ilyen gondokkal küzdött. Minél idősebb lett, annál jobban megtanulta kezelni a felugró képeket, melyek nem egyszer mentették meg életét, ugyanis ezek különböző szerkezetek, illetve különböző feladatok megoldásai voltak. Így történt, hogy többször is megmenekült a vízbefúlástól, ugyanis megoldandó fizikai feladatnak vette.

Alkot az elme


Gyermekként játékait maga készítette el, a gimnázium második évében pedig már a levegő állandó mozgását folyamatos mozgássá akarta átalakítani. Nem mást tervezett tehát, mint egy repülő szerkezetet. A negyedik év után maláriás lett, s állításai szerint csak Mark Twain korai művei mentették meg a haláltól. Sajnos érettségi után sikerült elkapnia a kolerát is, és csak egy öregasszony csodálatos gyógymódjának segítségével épült fel, mely egyébként mindenkit mélységesen megdöbbentett. Ezt követően elkezdett mérnöknek tanulni. Ebből az időből számtalan érdekes feljegyzése maradt meg. „ Néhány esetben úgy láttam magam körül a levegőt, mintha élő lángnyelvek borítanának be mindent.". 17 éves koráig mentális utazásokat tett, 25 éves korára pedig különleges érzékelése a tetőfokára hágott. Tesla mindig is utálta a modelleket, rajzokat, kísérleteket, hiszen úgy gondolta, mindez csak költséges és fáradságos munka. Minden általa feltalált mesterművet ugyanis csak az elméje segítségével alkotott meg, és amit pontosan kitalált elméjében, azt a gyakorlat sosem hazudtolta meg!

Az elektromosság megszállottja

Szakadozott egyetemi tanulmányai során vált az elektromosság megszállottjává. Talán élete legjelentősebb elindító eseménye az Edisonnal való találkozás volt, aki nemsokára komoly vetélytársat érzett Tesla személyében. Edison ugyanis elutasította Tesla elképzeléseit a váltóáram használatával kapcsolatban, de mindez nem jelentett akadályt a fiatal zseni számára, hiszen nem sokkal később magasan túlszárnyalta Edisont is. A tudományos körökben ugyanis Tesla lett a legünnepeltebb zseni, egészen addig, míg kutatási eredményei érthetőek maradtak a kor számára.
Élete végén azonban olyan kérdésekkel foglalkozott, mely korának tudását, sőt még mai tudásunkat is, jóval túlszárnyalta. Ilyen kérdések voltak, az energia mibenléte, a megújuló energiaforrások használata, a vízerőművek jövőbeni felhasználása, a kozmikus sugárzás használata, illetve a bolygóközi kommunikáció elmélete. Nem csak a kozmikus sugárzást sikerült azonosítania, hanem az úgynevezett neutrínósugárzást is, méghozzá egy olyan módszerrel, melynek alapjait halála után 16 évvel fedezték fel! 79. évi születésnapján pedig bejelentette, hogy egyik elmélete alapjaiban döntené meg a relativitáselméletet.

Mindannak, amit itt leírtam, figyelemfelkeltő szerepet szántam. Nikola Tesla élete csodákkal volt áthatva, annak ellenére, hogy egy olyan gondolkodóról volt szó, aki minden általunk paranormálisnak titulált jelenség mögött a valódi okokat kereste, méghozzá sikerrel. Egyszerűen mondva: Nikola Tesla nagyon is érdemes arra, hogy az utókor foglalkozzon vele!

Felhasznált irodalom: Kocsis G. István: Nikola Tesla és az Univerzum titkai

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL