Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

A halott zeneszerzőkkel suttogó médium - Mrs. Rosemary Brown

Szerző:
Szabó Anna
Mrs. Rosemary Brown néhai középkorú londoni háziasszony az 1960-as, 70-es évek egyik legismertebbé vált, úgynevezett zenei médiuma volt. A még csak nem is kirívó tehetségű, alapfokon zenélni tudó hölgy azt állította, hogy transzállapotaiban nem kisebb elhunyt zeneszerzőkkel suttog, mint Liszt, Chopin, Schubert, Beethoven, Bach, Brahms, Schumann, Debussy, Grieg, Berlioz, Rachmaninov és Monteverdi.

 

A halott zeneszerzők szellemei Liszt Ferenc vezetésével Rosemary-nek zenéket „diktáltak”, amiket a hölgy lekottázott, és tőle szokatlan tehetséggel le is játszott. Legalább 400 „túlvilági” zene született így. Több neves zenei szerző is megvizsgálta ezeket a műveket, köztük Leonard Bernstein, aki kijelentette, hogy ha nem tudná, hogy a szerzők már halottak, azt mondaná, hogy a műveket ők komponálták. A Philips cég a szerzeményekből a hetvenes években még egy nagylemezt is kiadott.

 

Rosemary médiumi képessége már gyerekkorában megmutatkozott, ugyanis elmondása szerint Liszt Ferenc már egész fiatal korában megjelent neki, akivel egyébként a legszorosabb kapcsolatot ápolta. A hölgy képes volt fényes nappal transzba esni, különösebb rituálék nélkül, ami tulajdonképpen alig különbözött az éber tudatállapotától.

Miután a „túlvilági” művek nagy népszerűségnek örvendtek és kétségkívül színvonalasnak mondhatóak, a korszak parapszichológiai kutatói a médiumot vizsgálatoknak vetették alá. Tenhaeff professzor, a hollandiai Utrecht egyetem parapszichológiai intézetének igazgatója szerint Rosemary-nél semmilyen szokásosan abnormális pszichés folyamat nem észlelhető, így kizárható a kriptomnézia (eltemetett emléknyomok aktiválódása) és a disszociált tudattevékenységek (agyban leválasztódott személyiség tehetsége) működése is, így a szkeptikusok nem tudtak tovább mibe kapaszkodni.

 

Viszont magyarázat gyanánt azt is elképzelhetőnek tartották, hogy Rosemary tudata, az említett zeneszerzők múltbeli tudattartalmaiból merített telepatikusan. Vagyis az illető zeneszerző esetleges terveinek érezte meg. Bár akkor mát tényleg egyszerűbb, ha simán spiritisztaként gondolunk a hölgyre és ezzel fenntarthatjuk azt az elméletet, hogy a tudatunk és személyiségünk a testi halál után egy másik dimenzióban tovább él, sőt akár tovább alkot, ez a másik világ pedig a médiumok segítségével érhető el.

 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL