Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Egy különös férfi a múltból - Valóban időutazás történt?

Szerző:
Szabó Anna
Az embert köztudottan soha sem hagyta nyugodni az időutazás lehetősége, és számos furcsa történetet hallhatunk, amelyek azt bizonyítják, hogy igenis létezik. Azonban érdekes módon utólag mindig kiderül róluk, hogy valójában egy sokkal hétköznapibb dolog áll a történet mögött. Ez a történet azonban valóban elgondolkodtató.

Titokzatos férfi a Times Square-en

Van néhány olyan eset, amely előtt a mai napig értetlenül állnak a kutatók és nyomozók. Minden idők legérdekesebb (és talán leghihetőbb) történetének nevezik Rudolph Fentz esetét, aki 1876-ban egyik pillanatról a másikra eltűnt. 1950-ben azonban a Times Square kellős közepén a semmiből bukkant elő egy 19. századi ruházatot viselő férfi, aki meglehetősen zavartan viselkedett. A szemtanúk bevallása szerint feltűnően nem tudta, hogy hol van, illetve hogyan került oda. Azonban sajnos nem volt lehetősége kérdezősködni: alig telt el pár másodperc, egy autó elütötte, ő pedig a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés során a rendőrök érdekes dolgokat találtak a zsebében. Többek között a nevével ellátott névjegykártyát és lakcímet, 19. századi bankjegyeket, különböző pénzérméket, amelyeket egy olyan kocsmában lehetett csak beváltani, ami teljesen ismeretlen volt a városban. Találtak még nála egy számlát, ami lovas kocsijának megtisztításáról szól, azonban a számlát egy olyan cég állította ki, amelynek akkor már semmi sem utalt létezésére. A legfurcsább azonban talán a levél volt, amelyet saját címére küldött Philadelphiából, 1875 júniusában. Különös, hogy egyik tárgyon sem látszottak az idő nyomai.

Egy kíváncsi nyomozót, Hubert V. Rihm-t, nem hagyta nyugodni a különös eset. A névjegykártyán szereplő adatok alapján próbálták felkutatni Rudolphot, azonban senki sem hallott még róla. A nyomozó nem adta fel, egy 1939-es telefonkönyvnek köszönhetően talált egy ifj. Rudolph Fentz nevű embert, azonban személyesen sohasem sikerült a nyomára bukkanni. Később kiderült, hogy már 5 évvel ezelőtt meghalt, azonban a felesége még életben van, és Floridában él. Rihm megkereste az özvegyet, aki elmondta: a férje édesapja 1876-ban tűnt el és soha nem hallottak róla. Azt mondta, hogy egy esti sétára indult, onnan azonban sosem tért vissza. A rendőrök először nem akartak hinni az azonosságban, de Rihm végül rálelt a korabeli iratok között az eltűnt férfi személyleírására, és annak ruházata egyezett az 1950-ben elütött férfi öltözékével.

A magyarázat

Sokáig emlegették az esetet valós történetként, azonban a magyarázat valójában igen egyszerű, amelyre a 2000-es évek elején született magyarázat. Az izgalmas eset valójában egy fikciós, 1951-es műből származik. Az eredeti szerző egy amerikai sci-fi író, Jack Finney volt. Az írást még az ötvenes évek végén egy okkultista társaság kezdte el megtörtént esetként terjeszteni. Ennek ellenére egy újabb csavart tudhat magáénak a híres Fentz-történet: 2007-ben egy berlini kutatómunkának köszönhetően előkerült az archívumból egy újságcikk 1951 áprilisából. Ez az újság 5 hónappal az előtt lett kinyomtatva, hogy az eredeti fikciós művet publikálhatta volna a szerzője. Ami pedig aztán végleg összezavarja a kíváncsiskodókat: 1876-ban valóban eltűnt egy Rudolph Fentz nevű úr, akit pontosan 29 éves korában láttak utoljára, akárcsak a műben.

Jelenleg tehát itt tart az eset 65 év után. Kíváncsian várjuk, hogy vajon derülnek-e még ki további érdekes rejtélyek. Lehetséges, hogy valóban egy időutazásnak voltak szemtanúi a Times Square-en? Vagy csak egy újabb hatásvadász városi pletykáról lenne szó? Sok a megválaszolatlan kérdés, de még több a véletlen egybeesés. Egy biztos: ha igaz, ha nem, továbbra is szívesen eljátszunk az időutazás felkavaró gondolatával és egy kis részünk mindig reménykedni fog abban, hogy létezik. Egyszer biztosan kiderül, hogy ezeknek a történeteknek mennyi a valóságalapjuk. Csak győzzük ezt kivárni idővel...

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL